Pelsőczy Réka
Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Zsámbéki Gábor osztályában. A Budapesti Katona József Színházban végezte főiskolai gyakorlatát, amelynek azóta is tagja. Első rendezői megbízatását 2004-ben a Kolibri Színházban kapta. Később rendezhetett az anyaszínházában és rendszeresen rendez más színházakban azóta is. 2016-ban Rába Rolanddal indították közösen második osztályukat. Ismert fotós, 2007-ben Part címmel önálló kiállítása volt a K.A.S. Galériában. 2017-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságát.
„Ha állat lenne, szerintem egy vad ló, csikó volna, akit nem lehet betörni, nem lehet ráerőltetni semmit, meg kell nyerni a bizalmát, vagy csak ösztönösen közel enged magához, vagy nem, de összességében elég kiszámíthatatlan és önálló. Ha film lenne, az Ének az esőben volna…”
Ismerjétek meg még jobban Pelsőczy Rékát a Csak neked mondom című videósorozat egyik epizódjából:
Forrás: szinhaz.org
Néhány színpadi szerepe:
A mi osztályunk – Budapesti Katona József Színház – Zocha
Bihari – Budapesti Katona József Színház
Petra von Kant – Budapesti Katona József Színház – Petra von Kant
Néhány színpadi rendezése:
A hullaégető – Belvárosi Színház
Ürgék – Budapesti Katona József Színház
Élet.történetek.hu – A mi Józsink – Erzsike – Mozsár Műhely
Kétely – Belvárosi Színház
További interjúk:
Pelsőczy Réka: „Nagyon izgalmas feladat a hétköznapokból színházat csinálni.”
Az átnevelhetetlen – interjú Pelsőczy Rékával és Fullajtár Andreával
Rendezőként néző, színészként szabad ember – interjú Pelsőczy Rékával
„Sokkolt, hogy ez az osztály mennyire más, mint amilyenek mi voltunk”
Pelsőczy Réka: nem vagyok megúszós típus
Örökké szerelmesen – Pelsőczy Réka színész, rendező
„A személyiségemnek kell a sokféleség”
Portugál kérdéskör 1. – interjú Pelsőczy Rékával
Budaörs TV interjú
És ne felejtsd el követni Rékát a Facebookon és Instagramon! 😊
Facebook esemény >> Összpróba színházi workshop felnőtteknek 2020
Információ >> Összpróba Felnőtt Tábor 2020
Jelentkezés >> Összpróba Felnőtt Tábor 2020