2024 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Csiby Gergely

Csiby Gergely 2017-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen színművész-báb szakirányon. Ösztöndíjjal tanult New Yorkban a Herbert Berghof Stúdióban, illetve nemzetközi workshopok, kurzusok résztvevője volt Berlinben, Sienaban és Prágában. Pályáját a Vígszínházban kezdte, melynek 2017-2019-ig társulati tagja volt. 2019-től szabadúszó színészként dolgozik. 2021-től rendezőként is tevékenykedik. 2017-ben két kollégájával létrehozták a Sztalker Suli nevű drámaiskolát, … Bővebben: 2024 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Csiby Gergely

2023/2024 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Fekete Anikó

Fekete Anikó 1988-ban születtem Győrben. A Nemes Nagy Ágnes Humán SZKI színész szakos hallgatójaként végeztem (2009), majd a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar szakon szereztem diplomát (2012). Ugyanitt színháztudományi mesterképzésen is abszolváltam (2015). Az ELTE ének-zene – karvezetés alapképzését követően (2014) ének-zene – andragógia tanári MA-t végeztem (2017). 2017-2021-ig az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatójaként … Bővebben: 2023/2024 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Fekete Anikó

2020/2021 Összpróba Felnőtt Tábor Kurzusvezetője: Pelsőczy Réka

Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen   1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Zsámbéki Gábor osztályában. A Budapesti Katona József Színházban végezte főiskolai gyakorlatát, amelynek azóta is tagja. Első rendezői megbízatását 2004-ben a Kolibri Színházban kapta. Később rendezhetett az anyaszínházában … Bővebben: 2020/2021 Összpróba Felnőtt Tábor Kurzusvezetője: Pelsőczy Réka

2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Zoltán Áron

Zoltán Áron Junior Prima Díjas színész, a Vígszínház társulatának tagja   Mi az első színházi élményed? ZÁ: Nem emlékszem pontosan, hogy melyik volt az első, de egészen kiskoromtól kezdve a szüleim különböző távol-keleti színházi eseményekre vittek el. Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről! ZÁ: Minden rostára vittem valamilyen hangszert, az elsőre magyar … Bővebben: 2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Zoltán Áron

2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Táncos Kurzusvezetője: Hojsza Henrietta

Hojsza Henrietta Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatója   Hogyan kerültél erre a szakra? HH: A mozgás és a tánc régóta az életem része. Show táncoltam, rangos versenyeken vettünk részt a csapattal, de valahogy mindig azt éreztem, ez nekem kevés, nem elég, szeretnék többet beletenni, a szép táncon túl valamit közölni, … Bővebben: 2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Táncos Kurzusvezetője: Hojsza Henrietta

2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Mester Dávid

Mester Dávid Zeneszerző, zongorista, zenei vezető, korrepetitor   Gyerekként gyűlölte a zongoraórákat, csak később kezdte megérteni és élvezni a zenét. Onnantól egyértelmű volt, hogy a Zeneakadémiára vezet az útja. Nagy dilemma volt számára a felvételin, hogy melyik szakot válassza: a zongorát, vagy az alkalmazott zeneszerzést. Pontosan miért kezdett el jobban vonzani az alkalmazott zeneszerzés, mint … Bővebben: 2020/2021 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Mester Dávid

2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Táncos Kurzusvezetője: Hojsza Henrietta

"A színpad és a mozgás a gyermekkorom óta fontos részese az életemnek. Mindig is azt kerestem, hogyan tudnék minél többet, minél jobban és minél pontosabban megteremteni egy érzetet, történést, hangulatot a színpadon. Ezt keresem mind a mai napig. Jelenleg a Színműre járok, jövőre szerzek diplomát színházrendező – fizikai színházi koreográfus szakon. A színpadon és a … Bővebben: 2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Táncos Kurzusvezetője: Hojsza Henrietta

2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Zoltán Áron

Junior Príma díjas színész, a Vígszínház színművésze             2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában.             Szakmai gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahová le is szerződtették a diploma megszerzése után. Itt csodálatos alakítást nyújtott a Pillantás a hídról … Bővebben: 2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Színházi Kurzusvezetője: Zoltán Áron

2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Mester Dávid

Zenei vezető, Korrepetitor, Zenész, Zenei kísérő, Zeneszerző, Zenei munkatárs "Sosem az érdekel, amit éppen csinálnom kellene" Mester Dávid alkotóként 2016-ban találkozott először a Vígszínházzal, azóta több előadást hangszerelt és jó néhányat jegyez zeneszerzőként is. A fiatal művésszel pályája indulásáról, a különböző munkamódszerekről és a zene színházi szerepéről beszélgettünk. Mikor kezdtél el zongorázni? A szüleimnek nagyon … Bővebben: 2019 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Mester Dávid

2019 Összpróba Felnőtt Tábor Táborvezetője: Előd Álmos

Színész, szinkronszínész a József Attila Színház társulatának tagja Az Alsóerdősori Általános Iskola növendéke volt. Pályafutása hat éves korában kezdődött, a Candy című rajzfilm egyik szinkronszerepével. Tíz éves korában bekerült az Operettszínház Muzsika hangja című darabjába. A Jóban Rosszban című tv-sorozat Nemes Dávidjaként vált ismerté. Emellett számos sorozatot szinkronizált, köztük a Hetedik mennyországot és a South … Bővebben: 2019 Összpróba Felnőtt Tábor Táborvezetője: Előd Álmos