Zoltán Áron
Junior Prima Díjas színész, a Vígszínház társulatának tagja
Mi az első színházi élményed?
ZÁ: Nem emlékszem pontosan, hogy melyik volt az első, de egészen kiskoromtól kezdve a szüleim különböző távol-keleti színházi eseményekre vittek el.
Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!
ZÁ: Minden rostára vittem valamilyen hangszert, az elsőre magyar kecskedudát, a másodikra mandolint, és mivel a harmadrostán nem tartottam fontosnak a hangszeresdi újbóli bemutatását, csak mellesleg elvittem megint a mandolint. De számításaimmal ellentétben Máté Gábor ott is elővetette velem, viszont mondta, hogy most ne valami begyakorolt dolgot játsszak, hanem imprózzam el mandolinkísérettel az egyik monológomat (megfagyott az ereimben a vér), na jó nem, mondjuk a Nádasdy Ádám versemet (hatalmas föllélegzés – mégiscsak eggyel énekelhetőbb szöveg, még ha szabadvers is). Amúgy is nagyon finom humorú anyag, de mandolin kísérettel, izzadva, remegő hangon, botladozó dallammal még jobban kijön az esszenciája…
Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?
ZÁ: Amikor Wunderlich Jocó Boka Jánosként belezuhant a farakásba az Éljen a grund dal közben. Az tiszta horror volt. Főleg, hogy utána kimászott, és mondta, hogy akkor menjünk a dal elejétől, és aztán lenyomtuk az egész előadást.
Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?
ZÁ: A Színműn egy karácsonyi előadás alkalmával, átszellemült állapotban, Egérkirályként házaltam dióért, és megafonba soroltam vagy ötven diófajtát. Amikor a “milotai bőtermő” dióhoz értem, észrevettem az egyetlenegy szem fennmaradt aranyra festett diót az előadás díszleteként szolgáló hatalmas karácsonyfa alsó ágán. Nem hittem a szememnek, és finoman közelítve arcomat a dió felé, “ráflasheltem”. Na, abban a pillanatban engedett el a ragasztó, ami tartotta a diót. Nagy pattanással ért földet a lábam előtt. “A puszta tekintetemmel levágtam a diót a fáról!” – gondoltam magamban, aztán persze olyan szinten berezeltem, hogy levegőt se tudtam venni. Akkoriban még nem volt más eszköz a tarsolyomban egy ilyen helyzetre, mint kiszaladni az első adandó alkalommal a takarásba…
Volt olyan előadása, ami lelkileg megviselt?
ZÁ: Kevés olyan volt, ami nem. Szerencsére. Eleve az megvisel lelkileg, hogy 80-500 vagy több mint 1000 ember élményéért felelek. Ami a legdurvább amúgy, hogy minél kevesebb embernek játszom, annál élesebben érződik ez. Igó Évával mutattunk be tavalyelőtt egy verselőadást Szívlapát – részvételi versszínház címmel a Bethlen Téri Színházban, az jelenleg a legkisebb nézőszámú előadásom. Minden alkalommal konkrétan belehalok. Elképesztő felelősség. Jól csinálom? Van értelme? Átmegy, amit mondani akarok vele? Elég az a mondanivaló, amit közölni akarok? Ezek mind olyan kérdések, amik szétrobbantják az ember lelkét és szellemét, ha komolyan veszi a színészi munkát.
Forrás: Deszkavízió
Teljes interjú itt!
Néhány előadás, ahol találkozhatsz vele a színpadon:
Szívlapát – Bethlen Téri Színház
A Pál utcai fiúk –Vígszínház – Barabás
Hamlet – Vígszínház – Guildenstern
A félkegyelmű – Vígszínház – Ferdiscsenko/ Burdovszkij
Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est) – Vígszínház
Tudj meg többet Áronról és kövesd őt a Facebookon!
Találhattok itt néhány vele készült interjút és videót is. 😊
ÖSSZPRÓBA – 10 PRÓBA
„A színpadon egyetlen másodpercre sem engedhető meg, hogy azt érezzük: ez nem olyan fontos!”
„Mert a lényeg az, hogy hogyan mozgatom meg a lelkemet.”
„Van egy olyan energia, ami a kezdő színész energiája”
„Megismertem, mik a határaim”
„Így tudunk együtt valami olyat alkotni, amiből mindannyian nagyon sokat tanultunk”
„Mindent energiából tolni, tolni, tolni”
Spílerek – hatoscsatorna VIDEÓ interjú
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 