Pál utcai fiúként lett népszerű

Zsibbadt lábú szentjános-bogárként kezdte a színészi pályát, de hatévesen már hegedülni is tanult. Azóta több hangszeren játszik. Gimnazistaként rockbandát alapított, ma a vígszínházi Grund zenekar tagja, hiszen ő is Pál utcai fiú. Sokoldalú, erős belső világú, Junior Príma díjas színész Zoltán Áron.

Rögtön az egyetem elvégzése után, 2015-ben szerződött a Vígszínházhoz, ahol folyamatosan játszik. Guildenstern a nagy sikerű Hamletben, Dolohov hadnagy a Háború és békében, Hugó a Liliomban, Nyikolaj az Anna Kareninában. Minden szerepével hosszasan elbíbelődő, karaktereinek lelkiállapotát pontosan bemérő, rengeteg háttér-információból merítkező színész. Színpadi berobbanását A Pál utcai fiúk Barabásának köszönheti, aki örök harcban áll gittegyletbeli társával, Kolnayval.

Különböző egyéniségű, de egytől egyig izgalmas tehetségű osztálytársai voltak az egyetemen. Ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós, Csapó Attila, Tóth András… Mikor jöttek rá, hogy ilyen kivételes csapatot alkotnak?
ZÁ: Ez nem volt evidens. Nem is gondoljuk ma sem, hogy mi kivételes osztály voltunk. Sokat szenvedtünk együtt. Sokszor nem találtuk a helyünket.  Volt minden. Kétségbeesés, szenvedés, tanácstalanság. Küzdenünk kell, és a küzdelemben csak önmagunkra számíthatunk. A negyedik évben kezdtünk el társulatszerűen játszani. Havonta több mint húsz előadásunk volt, ami azt tükrözte: érdekeseket tudtunk csinálni.

Egymás számára mikor lettek érdekesek?
ZÁ: Rögtön az első pillanatban. De lenullázódott a dolog. A legviccesebb szakasza az volt a közös életünknek, amikor a nemek elkezdték utálni egymást. A fiúk a lányokat és fordítva. Ez hat- és nyolcéves kor között jellemező a gyerekekre az egyedfejlődés során. Pedig a legjobb csajaink voltak! Szerencsére nem tartott sokáig ez az állapot. Amikor klikkekre oszlott a hét fiúból és négy lányból álló csapat, én mindig arra törekedtem, hogy továbbra is mindenkivel dolgozhassak. Mészáros Blankával például, aki most a Katona József Színházban játszik, jó hangot tudtunk megütni. Engem mindig az adott jelenet kötött valakihez. Azzal beszélgettem többet, akivel olyan közös munkánk volt, ami személyessé tudott válni számunkra.

A Pál utcai fiúk Bokáját játszó Wunderlich Józseffel szemmel láthatóan nagyon jó viszonyban vannak.
ZÁ: Jocival régebbi a barátságunk, mint A Pál utcai fiúk előadása. Ő hosszú ideig Mészáros Blanka férje volt, nekem pedig Blanka volt a legjobb barátom az egyetemen. Vagyis ő köt össze bennünket. Már az egyetemen is zenéltünk együtt Jocival, aztán jött a vígszínházi Grund zenekar, ami ráerősített a kapcsolatunkra. Ha van időnk, sokat beszélgetünk színházi dolgokról. Neki már gyereke van, én a doktorimat írom.

A Kolnayt alakító Tóth Andrással is úgy évődnek A Pál utcai fiúkban, mint elválaszthatatlan jó barátok.
ZÁ: Andrisnak is, nekem is első perctől fogva sokat jelent ez az előadás. A második felvonás nyitódala, amelyet mi veszekedő duettnek hívunk, óriási kihívás volt mindkettőnk számára. Ez a szám készült el utolsónak. A gitt kiszáradásáról szóló vita. Olyan ritmusos veszekedés ez köztünk, ami elég sok munkát igényelt. Külön-külön is rengeteget próbáltuk, miután a dal megszületett. És igen, ez a dal hozott igazán össze bennünket Andrással. A háttérben ugyanúgy veszekedtünk, mint a történetben. Volt, hogy azon nevettünk, hogy szinte beleragadtunk a szerepünkbe. De mindig viccesen veszekedtünk, sosem komolyan.

Még valami…
Művelt, sokoldalú színész, kiváló ritmusérzékkel. A következő hangszereken játszik: hegedű, zongora, dob, moldvai kaval, tilinkó, tambura, mandolin, gitár, tamburabrácsa, duduk, kecskeduda. Egy ősi, harci hangszer ugyanolyan jól áll a kezében, mint egy fej nélküli basszusgitár. Hogy mi az, aminek most nagyon örülne? Egy marimba vagy egy vibrafon igazán boldoggá tenné. De inkább mindkettő, egyszerre.

 

Kiemelt kép: Szkárossy Zsuzsa
Forrás: ujszo.com
Teljes interjú itt!

Kedvet kaptál, hogy Zoltán Áronnal táborozz?
>> Összpróba Ifjúsági Tábor 2020

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s