– Ha jól tudom, te nem tavaly találkoztál először az „Összpróba-élménnyel”… Rábukkantunk pár fotóra a 2006-os nyarunkból, ahol közösen táboroztál Szilágyi Csengével és Bach Katával is, akikkel most már a Vígszínházban dolgozol együtt. Mire emlékszel ebből a táborból? Van-e olyan nagyon kedves emléked/anekdotád, amit megosztanál velünk? 

– Kétszer is voltam összpróbás táborozó, első ízben a filmes tagozaton, (ahol megtanultam alap szinten filmet vágni, aminek azóta is nagy hasznát veszem, ezúton is köszönöm Gothár Marcinak), másodjára pedig a színházi csapatban. Mindkettő hatalmas élmény volt, nemcsak azért mert tényleg azóta is hasznát veszem azoknak a dolgoknak, amiket ott tapasztaltam, vagy mert olyan tanárok tanítottak, akikkel később az egyetemen is találkoztam (Máté Gábor, Forgács Péter), hanem azért is, mert a színházas feladatok közepette olyan dolgokról beszélgettünk, amikre máskor nem volt alkalom, partner, bátorság.

_DSC0683

– Tavaly Vecsei H. Miklóssal szakmai vezetői voltatok az Összpróba tábornak, ahol a Rómeó és Júliával foglalkozatok. Milyen érzés volt kurzusvezetőként visszatérni hozzánk?

– Először nagyon furcsa volt. Pont azért, mert pár évvel korábban még tekintélyes, idős mesterek által vezetve én is táborozó voltam. Kellett egy kis idő, hogy fölismerjem, miben tudok én mást hozni, mint amit ők hoztak. A megoldás nagyon egyszerű lett. A “tekintélyelvű pedagógia” helyett a “konstruktivista pedagógia” alapelvét kellett előtérbe helyezni, amiben tanár és diák közösen tanul, együtt fedeznek föl valami újat, felhasználva mindkét fél korábbi tapasztalatait.  Így tudtunk együtt valami olyat alkotni, amiből mindannyian nagyon sokat tanultunk.

 – A zene már régóta jelen van az életedben, többféle hangszeren tanultál játszani autodidakta módon, és benne vagy a Grund Vígszínházi Fiúzenekarban is. A táborban tavaly a színházi rész mellett főképpen a zenei kurzust vitted, ahol Beatles dalokat dolgoztatok fel a srácokkal. Hogy érezted magadat ebben a zenei feladatkörben?

_DSC0706

– Én nem vagyok zenetanár, nem is szeretnék az lenni. Ahhoz viszont értek, hogy hogyan kell zenekart alapítani és számokat összetenni, mert ezt már 14 éves korom óta űzöm különböző formációkban. Az Összpróba táborban sem történt más. Alapítottunk egy bandát, és feldolgoztunk néhány Beatles számot. Közben mindenki beleadta összes korábbi tapasztalatát, és így jártunk be egy közös utat.

 – Lassan már hagyománnyá válik a zenekarotokban, hogy nyáron a Kultkikötőbe jöttök játszani; az elmúlt években Balatonbogláron léptetek fel az Összpróba táborok ideje alatt, idén viszont átkerültetek a Balatonföldvári nagyszínpadra. Milyen élményeid kötődnek a boglári koncertekhez és mire készültök Földváron?

– A Kultkikötős koncert minden évben különleges esemény. Azok közé a ritka alkalmak közé tartozik, amikor nincsenek székek a nézőtéren, és ezért már az első pillanattól kezdve táncol a közönség. A GRUND – vígszínházi fiúzenekarnak nagy keresztje az, hogy folyamatosan színházi terekben lépünk fel, ahol a közönség nagyon lelkesen, de végig ülve hallgatja a zenénket. Most Balatonföldváron székek is lesznek. De most már akkora bulit csinálunk, hogy ez sem fog problémát jelenteni. A cél, hogy a székek tetején táncoljanak…

39400768_1960565717328636_66273746263998464_o

 – Visszatérve a táborra, idén nem a zenei részen fogsz főként tevékenykedni, hanem a színházi kurzusban. Pár éve indult a Sztalker suli, ahol te is tanítasz. Mit tapasztaltál, milyen hatással van erre a korosztályra a színjátszás megismerése?

– Én mindenkinek csak ajánlom, hogy menjen el valamilyen színjátszó csoportba vagy táborba. Visszaemlékezve a saját tinédzserkori élményeimre, nagyon hálás vagyok, hogy volt bátorságom a legkülönbözőbb csapatokba beállni. Nincs jobb alkalom az önismeretünk, bátorságunk, társas kapcsolataink fejlesztésére. Bármilyen területen is fogunk később dolgozni, ezek a tapasztalatok mindenhol hatalmas előnyt jelentenek.

 DSC08425– Milyen témával készülsz az idei táborba?

– Kortárs versekkel fogunk foglalkozni. Olyan versekkel, amik a mi jelen idejű problémáinkat, kételyeinket, vágyainkat fogalmazzák költészetbe.  És persze közben rengeteget fogunk játszani.

 – Igó Évával közös Szívlapát című előadásotokban közel kerültél a kortárs versekhez. Szerinted miért fontos a kortárs irodalom? Mit adhat ennek a korosztálynak?

DSC08481

– Gyerekkoromban rajongtam mindenért, ami vers, ami költészet. Aztán az iskolapadba beülve elkezdték nekem a versek értelmét megmagyarázni. Borzasztó élmény volt. Majdnem eldobtam magamtól a versek szeretetét. Emlékszem arra a pillanatra, amikor kiábrándulva a versírásból, versolvasásból, versmondásból, kiszálltam abból az irodalmi műhelyből, amiben korábban két antológiában is publikáltam. Két évig nem is olvastam, írtam verseket. Aztán egyik kótyagos kamasz-hajnalon, nulladik (irodalom) órában átírtam egy József Attila verset Petri György stílusában. És olyan jól esett közben megfogalmazni az összes komplexusomat, testi-lelki kételyeimet, hogy utána napokig szárnyaltam. Aztán elkezdtem könyvtárba járni, és előre szaladva a tananyagban, elkezdtem kortárs verseket olvasni.
Nagy hiba, hogy történeti szempontok szerint tanuljuk a szépirodalmat, és kimarad belőle az, hogy ez egy élő művészet. Ember legyen a talpán, aki úgy szereti meg a költészetet, hogy közben az alapvető élménye az, hogy minden vers érthetetlen, magyarázatra szorul és Janus Pannonius.

 – Kiknek ajánlod ezt az összművészeti tábort?

– Azoknak, akik éreznek késztetést arra, hogy az előadóművészetek segítségével túllépjenek saját határaikon, és olyan élményeket éljenek meg, amiket a hétköznapokban nem tudnak.

 – Mit üzennél azoknak, akik hezitálnak azon, hogy idén jöjjenek-e hozzánk?

– Azt, hogy ez a tábor egyszeri és megismételhetetlen lesz. Komolyan ki akarna kimaradni belőle?

IMG_9213

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s