Ez a nyár sem maradhat mese nélkül a Balaton partján: akárcsak a korábbi években, a Kultkikötő idén is az ország legvarázslatosabb gyerekelőadásait hívta meg, hogy a strand, a fagylalt és a vizibicikli mellett még tovább színesítsék a nyarat. Földváron, Szárszón, Bogláron és Fenyvesen is változatos repertoár várja a családokat, az ország legjobb gyerek- és bábszínházi … Bővebben: Boribon, Pom Pom, Mézeskalács Úr – Kedvenc mesehőseik várják a legkisebbeket júliusban a Mesés Kikötőben
Kategória: HÍREK
Fekete Anikó 1988-ban születtem Győrben. A Nemes Nagy Ágnes Humán SZKI színész szakos hallgatójaként végeztem (2009), majd a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar szakon szereztem diplomát (2012). Ugyanitt színháztudományi mesterképzésen is abszolváltam (2015). Az ELTE ének-zene – karvezetés alapképzését követően (2014) ének-zene – andragógia tanári MA-t végeztem (2017). 2017-2021-ig az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatójaként … Bővebben: 2023 Összpróba Ifjúsági Tábor Zenei Kurzusvezetője: Fekete Anikó
Fotók: Samu Misi
Fotók: Samu Misi
Fotók: Samu Misi
1. Miket fogadtál meg a 2021-es évre? Több fogadalmat is tettem újévkor, többek között azt is, hogy nem fogom elárulni a fogadalmaimat. A francba, egyet elárultam… Na, a lényeg, hogy eddig szépen haladok a beteljesítésük felé! 2. Mi az, ami átértékelődött benned a pandémia alatt? A magánélet, az otthon fogalma. Kicsit néha már hajlamos is … Bővebben: 10 PRÓBA – Zoltán Áron
1. Miket fogadtál meg a 2021-es évre?Leszoktam arról, hogy fogadásokat tegyek újévkor. Ugyan, ez egy remek időpont arra, hogy az ember változtasson, mégis úgy hiszem, változtatni bármikor lehet. 2. Mi az, ami átértékelődött benned a pandémia alatt? Az emberekhez való hozzáállásom. Mindenféle szinten. 3. Mi az a valami, amit tudsz, hogy máshogy csinálod, mint mások? Érdekes kérdés, mind … Bővebben: 10 PRÓBA – Hojsza Hernietta
„Felerősödtek bennem, hogy melyek az igazi értékek” – válaszolta az Összpróba Alapítványnak adott interjúban Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja. A művésznővel – aki a tavalyi év után idén is kurzusvezetőként vesz majd részt az Összpróba Táborokban – az elmúlt egy év változásairól, jövőbeni terveiről beszélgettünk, de szóba … Bővebben: „Felerősödtek bennem, hogy melyek az igazi értékek”-interjú Pelsőczy Rékával
A Proton Cinema Kft. gyártásában Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmjéhez keresnek szereplőket. A film egy családi drámát dolgoz fel, amelyhez olyan 14-18 éves lányok és 16-25 éves fiúk jelentkezését várják, akik nyitottak a filmben való szereplés lehetőségére. A vírushelyzetre való tekintettel az előválogató online történik. A jelentkezés részleteit ITT találod.
2021-ben ismét megrendezésre kerülnek az Összpróba Táborok. Ifjúsági táborunk időpontja 2021.07.06.-07.13. ahova a 14-17 év közötti korosztály jelentkezését várjuk. Felnőtt táborunk időpontja 2021.06.29.-07.06. ahova a 18 év fölöttiek jelentkezhetnek. Egy hely, ahol elrugaszkodhatsz a megszokottól és fellelheted saját magad szabadságát. Alkoss, kísérletezz, vegyél fel szerepeket, dobd el a hétköznapok megszokott ütemét és légy részese egy … Bővebben: Lépd át a határaidat és csöppenj egy életre szóló élménybe!