Fekete Anikó
1988-ban születtem Győrben. A Nemes Nagy Ágnes Humán SZKI színész szakos hallgatójaként végeztem (2009), majd a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar szakon szereztem diplomát (2012). Ugyanitt színháztudományi mesterképzésen is abszolváltam (2015). Az ELTE ének-zene – karvezetés alapképzését követően (2014) ének-zene – andragógia tanári MA-t végeztem (2017). 2017-2021-ig az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatójaként szaktárgyi pedagógiák alprogramban a kreatív zenélés oktatását kutattam.
Drámapedagógiával, színházi neveléssel, diákszínjátszással, kreatív zenével, ének- és hangképzéssel, valamint kórusénekléssel foglalkozom.
Miközben a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban tanítok (színészmesterség, kreatív zene, ének- és hangképzés, kóruséneklés), továbbképzéseken szoktam kreatív zenei workshopokat vezetni, valamint az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetében Kreatív zene órákat tartok. 2013 óta az Országos Diákszínjátszó Egyesület vezetőségi tagja vagyok, amely szervezetben kollégáimmal a Regionális Diákszínjátszó Találkozók, az Országos Diákszínházi Fesztivál, az ODE Tábor, az ODE Egyetem pedagógus-továbbképzései és az ODE Gála működéséért dolgozunk.
Önálló köteteim diákszínjátszás és zenepedagógia témakörében:
Játszani jó! (2015), Énekelni együtt jó! (2016), Generációk diákszínháza (2018), Kreatívan zenélni (2019), Generációk diákszínháza II. (2020), Kombinált kreatív zenei gyakorlatok (2021).
További publikációim a FÉLonline, Hungarian Educational Researcher Journal, Parlando, Symbolon, Taní-tani, Theatron, Új Pedagógiai Szemle, Zeneszó című folyóiratokban fellelhetőek.
Elismeréseim:
2021
Roska Tamás Ösztöndíj (35. OTDK)
A kreatív zenélés művészeti, művészetpedagógiai jelentősége, sokszínűsége
2021
ELTE Kulturális Ösztöndíj
Innovatív zenepedagógiai kezdeményezés III.
2020-2021
ELTE Kulturális Ösztöndíj
Innovatív zenepedagógiai kezdeményezés II.
2020
Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
Zenei jógyakorlatok létrejöttének támogatása leendő ének-zene tanárok körében
2020-2021
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíja
2019-2020
ELTE Kulturális Ösztöndíj
Innovatív zenepedagógiai kezdeményezés
2019
Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
Kreatív zenei gyakorlatok hatása a felsőoktatásban tanulók körében
2019-2021
ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Ösztöndíja
2018-2019
ELTE Művészeti Ösztöndíj
Kreatív zenei gyakorlatok kidolgozása
2018
Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
Innovatív ének-zene tanárok képzése – Kreatív zenélés oktatása hazai felsőoktatási intézményeinkben
2015
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Különdíja a 2015-ös Országos Tudományos Diákköri Konferenciára nevezett „A színház – csak ürügy” Diákszínjátszás napjainkban című dolgozat témaválasztásáért, megírásáért
2015
részvétel az Országos Tudományos Diákköri Konferencián
(Humán Tudományi Szekció Színháztudományi tagozat) dolgozat címe: „A színház – csak ürügy” Diákszínjátszás napjainkban
témavezető: PhD Dr. habil. Kiss Gabriella