Munkatársak

Molnár Karesz

Az Összpróba Alapítvány kuratóriumi elnöke

img_1476_k

Fotó: Kirschner Anna

Molnár Karesz 1988. augusztus 31-én született a Vas megyei Sárváron. Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán, szabad bölcsészet alapszakon végzett, esztétikát és színháztudományt tanult, a mesterképzést is az ELTE-n folytatta.

2008 januárjában kezdte televíziós műsorvezetői munkáját a Fix.tv televíziónál, 2008. március 27-től már Vastaps című saját színházi televíziós műsorát szerkesztette és vezette. A csatorna megszűnése és újra szerveződése után 2010-től a Backstage című színházi magazinműsor arcaként és szerkesztő-riportereként folytatta a munkát. A kulturális televízióműsorokat gyártó D1 televíziónál 2011 őszétől 2012 őszéig, 52 epizódon keresztül vezette, szerkesztette és riportere volt a Zsinórpadlás című színházi werkmagazinnak. A műsor egy év alatt az ország majd összes színházát megismertette a televíziónézőkkel, egy-egy előadás próbafolyamatába engedett betekintést, a Budapesti Operettszínháztól a Magyar Állami Operaházon és a Katona József Színházon át egészen a Vígszínházig. Itt ismerkedett meg Eszenyi Enikővel, a Vígszínház igazgatójával, aki 2012-ben szerződtette a társulatába sajtóreferensként. Négyéves televíziós működése alatt a magyar színházművészet számos nagyszerű képviselőjével készített interjúkat, forgatott előadásaikon. Törőcsik Mari, Seregi László, Molnár Piroska, Alföldi Róbert, Máté Gábor, Mácsai Pál, Kerényi Miklós Gábor is szerepelt a Vastaps, a Backstage és a Zsinórpadlás című műsorokban.

A Vígszínházban az évad új bemutatói és a társulat művészeihez tartozó aktív sajtómegjelenések menedzselése és szervezése mellett a 25 éves A padlás, az 1000. A dzsungel könyve, a 40 éves Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és a 30 éves Játszd újra, Sam! ünnepi előadásainak sajtókommunikációjáért volt felelős.

2014 januárjáról 2015 decemberéig az RTL Magyarország munkatársa. Az RTL Klub és a kábeltelevízióik számos műsorának és képernyős személyiségének kommunikációs menedzsereként dolgozott. Többek között az X-Faktor ötödik évadának, a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépésnek, a Hungary’s Got Talentnek, vagy éppen a Házon kívül és a XX. század című műsorok sajtókommunikációjáért felelt.

2015 decemberében szerződött vissza a Vígszínházhoz sajtófőnökként, a 2015/2016-os évad második felében a 20 éves A dzsungel könyve, a reims-i A revizor fesztiválszereplés, a tavaszi premierek és a 120 éves Vígszínház sajtóját menedzselte.

2005-ben részt vett az Összpróba Alapítvány táborában, itt ismerhette meg Nagy Viktor színművészt, az Alapítvány elnökét, aki később főnöke és munkatársa lett. 2006-ban megszületett a Kultkikötő Balatonföldváron Nagy Viktor igazgatása mellett, Molnár Karesz 2007-től minden évben munkájával és kommunikációs tanácsaival segíti a szabadtéri színház és fesztivál működését.

2016 decembere óta az Összpróba Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 

Nagy Viktor

Az Összpróba Alapítvány szakmai vezetője

nagy_viktor_kultkikoto_sebestyen_blanka_ff

Fotó: Sebestyén Blanka

1976. május 7-én született Budapesten. 1998-ban Zsámbéki Gábor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az egyetemi éveiben játszott a budapesti Katona József Színházban, a Kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Győri Nemzeti Színházban. Vendégművészként szerepelt a szolnoki Szigligeti Színházban.

1996 – 2003 között a People Team Alapítvány nyári táborainak szervezésében és lebonyolításában szakmai vezetőként vett részt. 1998 – 2009 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2005-ben a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán, 2005 – 2010 között a szintén kaposvári Toldi Általános Iskolában és Gimnáziumban, 2010-ben a budapesti Táncművészeti Egyetemen óraadó tanár. 2006 – 2010 között a barcsi Dráva Völgye Középiskola művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 2008 – 2012 között a Budapesti Kamaraszínházban játszott. A 2014-es évadtól a Kecskeméti Katona József Színház tagja.

Díj: Komor – gyűrű (2003)

2003 és 2016 nevember között az Összpróba Alapítvány elnöke, jelenleg szakmai vezetője. A 2005 óta működő KULTKIKÖTŐ – Balatonföldvári Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója, majd művészeti vezetője.