December 7-én pénteken nem máshol voltunk, mint a Corvin moziban, mégpedig azért, mert meghívásban részesültünk a Rossz versek című film díszbemutatójára. A film forgatókönyv íróját, rendezőjét és nem utolsó sorban színészét Reisz Gábort már régóta ismeri Alapítványunk. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Összpróba tanáraink között őt is számon tarthatjuk, mint a 2011-es, 12-es és 13-as … Bővebben: Rossz versek film élményünk
Kategória: Híreink
A Thália Színház színművészével a bemutató kapcsán beszélgettünk a számára új feladatról, a kortárs és a klasszikus közötti finom átmenetről és arról, hogy milyen aktuális és kibeszéletlen kérdéseket vet fel ez a történet, amit először a Balaton-parton láthat a közönség. - A színpadra vitt történet alapja egy kortárs szerző, Pál Dániel Levente, az Úr Nyolcadik … Bővebben: „Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel
Milyen volt a 2018-as Ifjúsági és Felnőtt Tábor? Ebben a kis rövid 5 kérdés 5 válasz cikkben mindkét korosztálynak lett egy képviselője 🙂 Az Ifjúsági táborozók közül Molnár Dórát kérdeztük, a felnőtt csapatból meg egy visszatérő táborozónkat Hajdú Csillát. Elmondanád nekünk, hogy miért jelentkeztél az idei táborba? Molnár Dóra: Én azért jelentkeztem az idei táborba,hogy újra … Bővebben: 2018 – Ifjúsági és Felnőtt Tábor
Gondolkodtunk hogyan is tudnánk igazán átadni, hogy milyen volt az idei felnőtt workshopunk és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy az a legjobb ha a táborozókat kérdezzük meg. 🙂 Íme öt rövid kérdés de annál több válasz! Elmondanád nekünk, hogy miért jelentkeztél az idei workshopunkra Szász Jánossal? Berecz Boglárka: Azért jelentkeztem a táborra, mert teret … Bővebben: 2018 – Sirály a Lipótmezőn
Az Ifjúsági Táborunk megtelt, a további jelentkezők várólistára kerülnek. A Gyerek és Felnőtt Táborba még szeretettel várjuk a további jelentkezőket Gyerektábor (részletek itt) Felnőtt Tábor (részletek itt)
Táncolni? Táncolni mindenki tud, hiszen érzelmeket és történeteket mesélünk nap, mint nap. Ha kettőt jobbra lépünk és felemeljük a kezünket, az már tánc és ezt mindenki máshogy csinálja, hiszen a mozdulatainkban benne van a személyiségünk is. A tánc egy formája annak, hogy megmutassuk azt, ami bennünk lakozik, és jobban megismerjük társainkat, akik körbe vesznek. Az … Bővebben: Tánc – Villám interjú Baranyai Balázzsal!
„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.” Csukás István A színház játék, és a játék mindenkié. A fantáziának nem szabad korlátokat szabni. A színház és a … Bővebben: Összpróba Gyerektábor
14 és 17 év közötti filmkedvelő fiatalokat várjuk augusztus 2-9-ig Balatonbogláron az Összpróba Tábor Filmes kurzusába! Ahol a táborozóink egy rövidfilmet készítenek, amin keresztül megtapasztalják, hogyan jut el egy jó ötlet a vetítésig. A jó filmhez elengedhetetlen egy jó ötlet, ami a csapat minden tagjának elnyeri a tetszését és felkelti kreatív fantáziáját. De ez nem … Bővebben: Ifjúsági Tábor Filmes Kurzus 2018
Emlékszel még, amikor kimentél a játszótérre, találtál egy ágat és hirtelen te lettél a legvérmesebb kalózkapitány? Megteremtetted a hajódat és csatlakozott hozzád a legénységed, együtt szeltétek át a tengereket. Az ember elfelejt játszani, pedig nincs nagyobb boldogság, mint amikor bárki lehetsz. A helyzetgyakorlatok, az improvizációk, a drámajátékok lehetőséget adnak arra, hogy azzá válj, akivé, és … Bővebben: Drámajáték – Villám interjú Szalai Ádámmal!
1992. május 22-én született Budapesten Vecsei Miklós néven. 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. 2015-től a Vígszínház tagja, ahol többek között ő alakítja Nemecseket A Pál utcai fiúk című zenés játékban. Állandó alkotótársa ifj. Vidnyánszky Attila rendezőnek, színészi feladatai mellett írói és dramaturgi munkák fűződnek … Bővebben: 2018 Összpróba Ifjúsági Tábor Egyik Kurzusvezetője: Vecsei H. Miklós
