14 és 17 év közötti filmkedvelő fiatalokat várjuk augusztus 2-9-ig Balatonbogláron az Összpróba Tábor Filmes kurzusába! Ahol a táborozóink egy rövidfilmet készítenek, amin keresztül megtapasztalják, hogyan jut el egy jó ötlet a vetítésig.

A jó filmhez elengedhetetlen egy jó ötlet, ami a csapat minden tagjának elnyeri a tetszését és felkelti kreatív fantáziáját. De ez nem is olyan egyszerű, hiszen vagy nem jön az ihlet, vagy pedig túlzottan is jelen van. 2015-ös táborunkban ez a kezdetleges nehézség nőtte ki magát egy kisfilmmé.

 

Ha az ötlet megvan, akkor kezdődik az igazi alkotói munka. Megszületik a forgatókönyv, szövegkönyv, majd jön a szereplőválogatás. Ahol mind a kurzusvezetők, mind a színházi részleg résztvevői közül is nyugodtan lehet szemezgetni. Tavalyi táborunk rövidfilmjében több tanár és vendég is feltűnik.

 

Amikor az előkészületekkel végeztünk, akkor veszi kezdetét a forgatás. Ha minden nyers anyag megvan, indul az utómunka: vágás, effektezés, hangkeverés és még sok egyéb izgalom.

 

Ha már mindennel készen vagyunk, akkor nyugodtan várhatjuk a vetítés alatt egy popcorn társaságában szüleink, barátaink, tábortársaink reakcióját a nagy műre 🙂

filmes5

Kiknek ajánljuk?
– Akik szeretnének részesei lenni egy csapatnak,
– Akiket érdekelnek a jó történetek,
– Akik bepillantást akarnak nyerni a filmes világba,
– És azoknak, akik szeretnék felhőtlenül jól érezni magukat!

2018-as Táborunk Filmes Kurzusvezetője: Nagy Viktor Oszkár

Jelentkezés részletei ITT!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s