Hojsza Henrietta

Kecskeméten nőtt fel és már kisgyermekkorától kezdve érdekelték a művészetek: a színészet, a zene, a tánc. Tagja volt a Kecskeméti Színjátszó Műhelynek, valamint hegedülni és táncolni tanult. A Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium színészképzését végigjárva jelentkezett és nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus- rendező osztályába. Az elmúlt években több koreográfiáját is láthatta a nagyközönség, de színésznőként is bizonyított az Ódry Színpadon. Vonzza a színház sokszínűsége. Nagy vágya válna valóra, ha az egyetem után minden hozzá közelálló tevékenységben aktív tudna maradni. 

 

Mesélsz kicsit arról, mikor döntöttél úgy, hogy a színház irányában szeretnéd a tanulmányaidat folytatni, és egyáltalán az előadóművészetre szeretnéd a karrieredet alapozni?

HH: Az első élmény vicces módon még óvodáskoromban történt meg, amikor felkaptam egy játékmikrofont, énekelni kezdtem és a dadus nénik kilesve az ételkiosztó ablakon hallgattak engem. Akkor azt éreztem, hogy ez nagyon tetszik nekem. (nevet)
Egyébként a Kecskeméti Színjátszó Műhelybe jártam, és itt született meg bennem a döntés igazán, hogy ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni, illetve hogy mennyire jó dolog ezzel foglalkozni.
Szerintem nagyon hasznos színjátszó körbe járni, annak is, aki egyébként nem akar színházzal foglalkozni a későbbiekben, mert megtanít kiállni magadért, megszólalni, érvényesen megállni a lábadon, vagy épp megkeresni a saját önkifejezési formádat.
Édesanyám is jól megérezte, hogy engem a művészeti ágak felé kell terelgetni, így nagyon sok műfajban kipróbáltam magam, például bábszakkörre is jártam. Nagyon sokáig táncoltam, ami beleszoktatott egy nagyon jó értelemben vett szórakoztatásba. Sok fellépésem volt, így könnyen megtanultam a színpadi jelenlétet.
Érettségi után azonnal feljöttem Budapestre és a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumban elvégeztem egy színészképzést, ahol szintén csodálatos emberekkel voltam körülvéve, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
A színészképzés után felvételiztem az SZFE-re, a fizikai szakra, de nem ez volt az első jelentkezésem: előtte már próbálkoztam a színész szak felvételijével is.

Azonban nagyon megfogott, hogy létezik olyan képzés, ahol rendezést és koreografálást is tanulhatok, ami megtanít kívülről irányítani. Nagyon érdekelt ez a másik alkotói oldal.

Hojsza Henrietta / Fotó: Kovács JuJu
Hojsza Henrietta | Fotó: Kovács JuJu

 

Könnyen vetted a felvételit?

HH: Imádtam a műveltségi tesztet. (nevet) A szak alapvetően nyitott gondolkodást igényel.  Nyilvánvaló, hogy a komplexségéből adódóan egyszerre kellett a rendező szakos és a színész szakos felvételi követelményeknek megfelelni, közben pedig fel kellett valamilyen szinten kelteni az osztályindító tanár kíváncsiságát is az irányodba.
Nagyon fontos az SZFE felvételi során a szimpátia. Éppen ezért én innen szeretném üzenni a felvételizőknek, ha nem veszik fel őket ide, az nem azt jelenti, hogy nincs helyük ezen a pályán! (mosolyog)

 

Gondolom azért az egyetemi munkák közül a saját koreográfiáid kiemelkednek…

Bartók színháza / Fotó: Éder Vera
Bartók sznháza | Fotó: Éder Vera

HH: A Bartók színházában, ahol Bartók Gyermekeknek című művének egy részletére csináltam koreográfiát, különösen nehéz dolgom volt, mert saját magamat is mozgatnom kellett. Egyszerre benne lenni egy munkában és közben külső szemlélőként is helyt állni, nagyon nehéz dolog. Egyensúlyozni kell a kettő között, és hiába a videotechnika, a kollégák, mint külső szemlélők, az embernek saját magát látni kívülről, hogy tényleg azt lássa, amit eltervezett, az igazán nagy falat tud lenni. Az első koreográfiám esetében, a Nowadays-nél kifejezetten az osztályom 10 tagjára terveztem meg a mozdulatokat, és nem láttam azt, hogy nekem is fent kell lennem velük a színpadon. A Bartók-koreográfiánál ennek éppen az ellentétét éreztem.

Ha átgondolod az elmúlt 5 évet, mit gondolsz, milyen hangulatban telt az itt töltött idő?  Azt adta neked, amit korábban elképzeltél?

El valahová / Fotó: Huisz István
El valahová | Fotó: Huisz István

HH: Negyedjére vettek fel az egyetemre. Amíg nem kerül be az ember az SZFE-re, hajlamos úgy gondolni rá, hogy ez egy csoda, és a Vas utcai épületen kívül nincs is élet. Nagyon sokszor tudatosítottam magamban, hogy embernek kell maradni és nem szabad felülpozícionálnom magam csak azért, mert ide járok. Az egyik legnagyobb dolog, amit nekem Horváth Csaba tanított, hogy ne felejtsem el, hogy emberből vagyok, ugyanúgy, ahogyan ő vagy más rendezők is, akik éppúgy hibáztak néhányszor, mialatt végigmentek a „ranglétrán” és elérték a sikereiket.

Számomra az a legfontosabb, hogy mindent beleadva oda tudjam magam tenni a színpadon a maga idejében, legyen az tánc, ének, vagy színészet.

Az egyik legnagyobb mesterem itt az egyetemen, Székely Gábor azt mondta egyszer nekünk: „Itt minden mesternek van egy mániája. Próbáljátok meg magatokba szívni ezeket a mániákat!” Nekem is van három mániám, amit szeretnék a legszélesebb körben kiteljesíteni. Nekem mindegy, hogyan fejezem ki magam, csak a legpontosabb legyen. Lehet ehhez meg kell mozdítanom a testem különféle módokon, el kell énekelnem egy áriát, el kell mondanom egy monológot. Szeretném, hogy az a karakter, amit megjelenítek mozgásban, énekben, táncban, vagy szavakkal, az tökéletes legyen.

Olvasd el a teljes interjút itt!

Kiemelt kép: Éder Vera fotója
Forrás: szinhaz.online

Ifjúsági Összpróba Tábor 2020
>> Facebook esemény
>> Információk
>> Jelentkezés

A legfrissebb információkért:
figyeld a honlapunkat,
lájkold Facebook oldalunkat,
és kövess minket Instagramon is! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s