A kormány rendeletének értelmében 2020. június 16. napjától megtarthatóak lesznek az ott alvós táborok is, így idén nyáron is lesznek Összpróba Táborok!

Tudjuk, hogy idén nagy figyelmet kell fordítunk arra, hogy táboraink a járvány szempontjából is biztonságos körülmények között tudjanak megvalósulni.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ táboroztatással kapcsolatos járványügyi megelőző szabályait figyelembe véve három nagy múltú táborszervező cég, a Funside, a PEOPLE TEAM és a Zoo Tábor közösen kialakított egy ennél bővebb iránymutatást a 2020-as táborok biztonságos megvalósításához. Hozzájuk csatlakozott további 30 táboroztató  – köztük az Összpróba Alapítvány is – vállalva azt, hogy e szerint bonyolítjuk le idén a táborainkat. Az ajánlások természetesen igazodnak a hatályos jogszabályokhoz, melyek az alábbi 21 pontban olvashatók:

1) Az elsődleges és legelemibb megelőző intézkedés, hogy a táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák, illetve szervező vehet részt, amiről a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet alapján nyilatkozni is kötelező.

2) A családok és a szervezők közös felelősségvállalása kulcsfontosságú: a mi törekvésünk és kötelességünk mindent megtenni azért, hogy nyári táboraink a táborozók igényeit és elvárásait maximálisan kiszolgálják. Ez csak akkor valósul meg, ha a szülők részéről is megkapjuk az induláshoz elengedhetetlen, körültekintő és felelősségteljes támogatást, amely most még fontosabb, mint eddig valaha.

3) A külföldről érkező vagy a tábor előtt visszaérkező gyermekek esetében az adott országból való beutazásra aktuálisan érvényes előírásokat (pl. karantén) nem szabad megszegni a táborozás kedvéért sem. A táborszervezőknek ajánlott a szülőktől nyilatkozatot kérni a beutazással kapcsolatos hatályos szabályok betartásáról.

A táborszervezőknek kötelességük:

4) Maximális körültekintéssel eljárni, és részletesen tájékozódni a táborozók és a táboroztatók egészségügyi történetéről (jelenlegi állapot, korábbi kezelések, védőoltások, allergia, ételérzékenység stb.).

5) Az érkezést követően egyből, majd a táborozás során rendszeresen a személyes higiéniára, a kézmosásra, a szellőztetés fontosságára felhívó kommunikációt folytatni a táborozók felé, és erre a tanári csapatot is előzetesen felkészíteni.

6) Az élőszóban adott instrukciókon kívül ezt figyelemfelkeltő táblákkal, feliratokkal segíteni a tábor területén. Szintén hasznosak lehetnek az informatív és érzékenyítő foglalkozások a belső motiváció megerősödéséért.

7) Kézfertőtlenítőkről és kézmosási lehetőségről folyamatosan gondoskodni a tábor több pontján.

8) Az ajtókat és az ablakokat nyitva tartani, szellőztetni.

9) A kültéri programokat preferálni, a beltéri foglalkozásokat a lehetőségekhez képest minimalizálni.

10) Tábornyitáskor és a táborozás folyamán többször fertőtleníteni, a gyerekeknek és a személyzetnek higiéniai oktatást tartani.

11) Külön figyelmet fordítani a megszokottnál intenzívebb és alaposabb mindennapos takarításra a lakókörletekben és a közös helyiségben.

12) A lakóegységekben rendszeres és hathatós fertőtlenítést végezni a lehető legtöbb tárgyon és eszközön. A kilincseket, villanykapcsolókat, bútorokat és a mellékhelyiségben található közös felületeket naponta többször áttörölni.

13) A közös használatú eszközöket rendszeresen fertőtleníteni és tisztán tartani.

14) Az egészségügyi és megelőző célzatú tisztításokat kivétel nélkül jegyzőkönyvezni a visszakövethetőség érdekében.

15) A 300 főt meghaladó táboroknál legkevesebb egy orvos állandó jelenlétét biztosítani.

16) Ha bárki megbetegszik, el kell különíteni. Az izolált személy mellett tevékenykedők részére védőfelszerelésről gondoskodni.

17) Legalább egy olyan személy állandó jelenlétéről gondoskodni, aki rendelkezik a megfelelő szintű elsősegélynyújtó és újraélesztő képzettséggel, s ha szükség van rá, legfeljebb 5 percen belül a helyszínre érkezik.

18) Amennyiben ez térben és időben szavatolható, az étkezések alkalmával különösen ügyelni az ajánlott védőtávolság betartására és lehetőség szerint biztosítani a szabadtéri étkezést.

19) Az ételosztó a személyzet számára maszkot és a higiénikus, szennyeződés esetén azonnal cserélhető egyenöltözetet biztosítani.

20) Megbízható, követhető, egyértelmű forgatókönyvvel rendelkezni bármilyen egészségügyi probléma, illetve vészhelyzet esetére.

21) Tudjuk, hogy normál időkben ebben megengedőbb a legtöbb tábor, és sokaknak ez fontos lehet, de idén a kontaktusszámok csökkentése érdekében határozottan nem javasolt a táborozók látogatása ottalvós táborok esetében sem.

Forrás: hvg.hu
A teljes cikk itt olvasható.

 

#biztonságostábor

Jelentkezz, és éld át Te is az Összpróbás életérzést nyári táborainkban! ☀️

Ifjúsági Tábor | SZÍNHÁZ – TÁNC – ZENE | 2020.06.29.-07.06. | Balatonboglár
>> Facebook esemény
>> Információk
>> Jelentkezés

Felnőtt Tábor | SZÍNHÁZI WORKSHOP | 2020.07.13-20. | Balatonboglár
>> Facebook esemény

>> Információk
>> Jelentkezés

 

A legfrissebb információkért:
figyeld a honlapunkat,
lájkold Facebook oldalunkat,
és kövess minket Instagramon is! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s