Benedict Cumberbatch – édesanyja szerint – sokkal udvariatlanabb volt, amikor a Sherlock sorozatot forgatta.
🎭
Tényleg átalakulnak egy-egy szerep hatására? Végleg elveszíthetik valódi „önmagukat”? Skizofrén állapotba kerülnek egy figurává átlényegülve?
„A színész mintegy ezt mondja magának: »Tudom, hogy mindaz, ami itt a színpadon körülvesz, a valóság durva hamisítványa, csupa hazugság. De mi lenne, ha mindez igaz lenne? Hogyan viszonyulnék ehhez vagy ahhoz a jelenséghez? Mit tennék?« … És attól a pillanattól kezdve, amint megjelenik lelkében ez az alkotó »mi lenne, ha«, az őt körülvevő reális élet elveszti az érdekességét, és átlép a fantáziája teremtette másik életbe”. (A színész és a rendező művészetéről, 1937.)
Így szól Sztanyiszlavszkij egyik tézise, amely a realista színjátszás egyik alappillérét jelenti. A színészeket részben e metodika szerint képzik világszerte, ami az érzelmek alapos analizálását, az erős önreflexiót, a környezet beható vizsgálatát feltételezi, ez segíti őket a figura belső világának felépítésében. De mi történik egy olyan színész agyában, aki a mindennapjai nagy százalékát egy kitalált karakter belső szabályai szerint éli, egyfajta megkreált valóságban?
A Royal Society Open Science című kanadai folyóiratban megjelent egy tanulmány, ami tizenöt, Sztanyiszlavszkij-módszeren edzett színésznövendék bevonásával készült.
A kísérlet során a színészhallgatók agyi folyamatait vizsgálták, miközben Rómeót és Júliát alakították.
Az erkély jelenet után befeküdtek egy szkennerbe, miközben a szerephez kapcsolódó kérdéseket intéztek hozzájuk, úgymint „Elmennél egy olyan buliba, ahová nem hívtak meg?”, vagy „Elmondanád a szüleidnek, ha beleszeretnél valakibe, akitől próbálnak eltiltani?”
A színészek feladata az volt, hogy próbáljanak ezekre a kérdésekre szerepből válaszolni. A kutatók ezután összehasonlították az itt lezajlódott agyi folyamatokat azzal az állapottal, amikor nem voltak szerepben. A szerepjátszás alatt az aktív agyi területekből olyan sajátos mintázat rajzolódott ki, ami más körülmények között nem volt jellemző.
Különösen az agy elülső és középső területeinek deaktivációja lepte meg a kutatókat, amiből arra következtettek, hogy szerepjátszás közben az alanyok az önreflexiót egészen elnyomják magukban. Ez a színészek számára ismerős jelenség: arról van szó, amikor a szerep egy idő után magát a színészt is meglepi szavaival, hanghordozásával, gesztusaival – szinte önálló életre kel a karakter.
A másik meglepő eredmény az agy hátulján elhelyezkedő, precuneus tartomány aktivitása volt. Ugyanez a terület meditáció közben aktiválódik az agyban, vagyis erős koncentráció közben. Ez megint ismerős lehet a színészeknek: az a fajta magas rezgésszintű állapot, amely során szinte révületben, flowban játszanak. Másrészt azzal a megosztott figyelemmel lehet kapcsolatban, amit a színházi teoretikusok a „kettős tudat” elnevezéssel illetnek, s egyfajta skizofrén állapotként lehet jellemezni, amikor az alany egyszerre van tudatában az önnön és a szerep valóságának.
A teljes cikkett itt olvashatod el.
Forrás: fidelio.hu; aeon.co
Kép: Benedict Cumberbatch Sherlock Holmesként (BBC/Hartswood Films)
Kipróbálnád magad különböző szerepekben a színpadon?
Gyere el nyári összművészeti táborunkba!
> Összpróba Ifjúsági Tábor 2020
> Összpróba Felnőtt Tábor 2020
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 