1992-ben született. A Szent Margit Gimnáziumban kezdte meg a középiskolát, ahol az iskola angol színjátszó körének tagja volt.
2008 őszétől három éven keresztül, az érettségiig, Földessy Margit stúdiójában tanult. 2012-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti egyetem bábszínész szakára, Tengely Gábor és Meczner János osztályába, még azon a nyáron elnyert egy new yorki ösztöndíjat, melynek segítségével egy két hónapos intenzív színészkurzuson vehetett részt. Negyedéves gyakorlatát Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban, ötödéves gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, ahol első munkája A Pál utcai fiúk volt. Ezután dolgozott a Forte Társulattal a Bartók Concerto című darabban, ami később a Nemzeti Táncszínház repertoárjába került. Az egyetem elvégzése után, 2017-ben a Vígszínházhoz szerződött.
Ismerkedj meg vele jobban egy interjún keresztül nézd meg egy napját Itt! vagy kövesd a Facebook oldalát!
“El Sem Tudjuk Képzelni, Milyen Lehetőségek Rejlenek A Bábban”
szinhaz.org: Mikor kezdett foglalkoztatni a színház, a színészet?
Csiby Gergely: Az általános iskolában már gondoltam rá, hogy drámatagozatos gimnáziumba jelentkezem, de végül a Szent Margit Gimnáziumban kezdtem a középiskolát. Már fél év után tagja lettem az iskola angol színjátszó körének, magyar nyelvű nem volt, én meg örültem a lehetőségnek, mert az angol nyelvet már akkor is nagyon szerettem. Következő lépés a Gáspár András és Balázs Ágnes vezette ÁSZ Színjátszó Tábor volt, amit 2008 nyarán indítottak. Ősszel elmentem Földessy Margit stúdiójába, ahol három évet töltöttem, majd jött az érettségi és jelentkeztem a Színművészetire. Akkor indult a Bagossy–Pelsőczy–Rába osztály. A másodrostán estem ki. Nagyon rossz élmény volt, nem a kiesés, maga a felvételi. Az a 10 perc. A Pesti Magyar Színiakadémiára azonban felvettek. Nagyon jó osztályunk volt, oda járt például a most negyedéves Szántó Balázs, a zenés osztályból Józsa Betti, Kurucz Dani, Hunyadi Máté. A következő évben ismét jelentkeztem az SZFE-re, de tudtam magamban, hogyha az a tanár indít osztályt, aki tavaly levezette a másodrostát, akkor semmi esélyem. Azt éreztem, hogy nem tudnék neki 8-10 perc alatt annyira megnyílni, hogy kommunikálni tudjunk. Nem akartam csak ezért kihagyni egy évet, és a felvételi infóknál láttam, hogy ismét indul bábszak. Utána kerestem, kérdezősködtem a szakirányról, aztán végül felvételiztem és felvettek. Korábban elküldtem a jelentkezésemet egy New York-i intenzív színészképző kurzusra is, így elég feszesre sikerült a nyár: négy nappal a harmadrosta után repültem Amerikába, ahonnan 2 hónap után, augusztus 20-án jöttem haza.
szinhaz.org: Vissza tudsz emlékezni, mi volt az, ami akkoriban vonzott a színészetben?
Csiby Gergely: Az általános iskolában csendes, visszahúzódó fiú voltam. A srác, aki nem igazán szerette a focit, nem dohányzott titokban a wc-ben, nem volt benne minden hülyeségben. Nem voltam „népszerű”, de szerettem volna, ha rám is figyelnek. Szerintem ez a közösség és ez a nyolc év hozta ki belőlem azt, hogy meg akarom mutatni magam. Sokakkal ellentétben, nekem nem okozott gondot, ha meg kellett tanulni egy Petőfi verset, vagy ha beosztottak népdalt énekelni az iskolai gálára. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy mi ez az egész, hogy „akkor én színész leszek, és emberek előtt akarok dolgozni”, csak jó volt megmutatni magam, csinálni valamit másoknak. Olyankor azt éreztem az iskolás fejemmel, hogy számítok.
Forrás: szinhaz.org
Teljes interjú itt!
Néhány előadás ahol találkozhatsz vele a színpadon:
- Lóvátett Lovagok – Vígszínház – Dumain, gróf a király kíséretében
- A dzsungel könyve – Pesti Színház – Főfarkas
- A Pál utcai fiúk – Vígszínház – Richter
- Egy éj a Paradicsomban – Vígszínház – Lóti, az inas
- Földrengés Londonban – Vígszínház – Dr. Tim