Támogatom az Összpróba Alapítvány szellemi-művészeti műhelyének munkáját – remélve, hogy mások támogatását is elnyeri e rendhagyó kezdeményezés.
Az alapítvány célja:
Színházi-, film-, és egyéb művészeti tevékenységek (színházi előadások, művészeti táborok, fesztiválok stb.) létrejöttének támogatása.
Az alapítvány a következő kulturális tevékenységeket folytat:
-
nevelés, oktatás, képességfejlesztés
-
kulturális tevékenység
-
kulturális örökségek megóvása
Az alapítvány által támogatott kezdeményezések, és a támogatások alapítvány általi felhasználásának módjai a következők:
-
Színházi előadások megvalósításában való közreműködés itthon és külföldön.
-
Színházi előadások utaztatása itthon és külföldön.
-
Művészeti (képző-, ipar-, és színművészeti) táborok, fesztiválok szervezése, fenntartása és lebonyolítása.
-
Színházi műhely létrehozásában való együttműködés, és fenntartása.
-
A pályaelhagyás megakadályozása végett támogat amatőr és hivatásos színjátszókat.
-
Támogatja játékfilmek létrejöttét.
-
Támogatja a fentiek elősegítéséhez szükséges körülmények megteremtésére irányuló törekvéseket, kezdeményezéseket.
Az Alapítvány céljai megvalósítása érdekében támogatásokat vesz igénybe, lletve céljai eléréséhez segítő eszközöket kutat fel igénybe vétel végett .
SZAKMAI AJÁNLÓ AZ ÖSSZPRÓBA TÁBORHOZ
Az Összpróba Alapítvány létrehozói vállalták, hogy nyaranta “tábort vernek” valahol az országban, s diákokat hívnak kedvükre játszani.
Ezzel a “játékkal” már-már kulturális mozgalom indult, amivel nemcsak a színházhoz, hanem a hozzá kapcsolódó művészetekhez is közelebb kerülnek a fiatalok.
A közös alkotásnak, játékos gyakorlatoknak fontos szerepük van a személyiség-fejlődésben, az együttgondolkodásban is. A foglalkozások szakmai színvonala pedagógusokat, színházi szakembereket győzött meg arról, hogy segítsék az alapítvány céljait.
Az alapítvány székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi utca 6. V/3.
Adószáma: 18179619-2-42
Az alapítvány köszönettel veszi a céljai eléréséhez kapott segítő támogatásokat:
Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt. 10700347-69987373-51100005