Homokember – Bábszínész hallgatóknak rendezett Szász János

Szász János rendezi a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry színpadán a harmadéves bábszínész osztály első nyilvános vizsgáját, amely E.T.A. Hoffmann A homokember című novellája alapján készült. A kísérletezésről és az őrület rémképeiről nyilatkozott az iskola tanára.

Ismerted a harmadéves bábszínész osztályt, amikor elkezdtél velük dolgozni? Láttál tőlük vizsgát korábban?

Nem is vizsgájukat, hanem a vizsgára készülődést láttam. Először csak pár órát ültem benn a próbáikon. Már akkor világos volt, hogy nagyon dolgozós osztályról van szó. Egy benyomásom volt: nagyon éhesek, nagyon akarnak tudni. És nagyon vágynak arra, hogy személyesen szólaljanak meg. Hallatlanul közel áll hozzám az a kivételes nyitottság, munkabírás, alázat, amivel ők jelen vannak. Láttam, hogy nagyon sokszínű, fiatal csapat, cseppet sem egységes, ami tök jó szerintem.

Mi alapján választasz anyagot, amikor vizsgaelőadást rendezel? Vannak olyan szövegek, amik kifejezetten alkalmasak arra, hogy vizsga készüljön belőlük?

Az világos, hogy nemzedéki darabot kell választani nekik, ami a saját korukhoz, a saját életükhöz kötődik, ami valamilyen módon személyes tud lenni. És akkor jön a német romantika, ami kedvenc korszakom, és, ami híres arról, hogy fiatalemberek felperzselődnek a szerelem meg a téveszmék máglyáján. Amikor Amerikában tanítottam, sok első előadást csináltam. Jó dolog az első előadás, nagyon veszélyes, és emiatt izgalmas tud lenni mindenkinek. Kétszer rendeztem A tavasz ébredését, Brechttel vagy Csehovval is sokat foglalkoztam vizsgákon, de, szemben velük, Hoffmann például cseppet sem komfortos területem. Ezért is érdekelt. És tudtam, hogy rengeteg meglepetést fog tartogatni.

Hogyan zajlott a munka? Hogyan lett a novellából dramatikus szöveg?

Fontos volt – és ez természetesen iszonyatosan kockázatos -, hogy A homokember minden elemében együttes munka legyen. Mindig úgy kezdem a munkát, hogy bemutatkozunk egymásnak. Nem azzal ülök be egy osztályba, hogy én vagyok a mester, és te azt csinálod, amit mondok. Nekem is el kell mondanom, hogy ki vagyok. Amikor meghallgatjuk egymást, nagyon sok minden kiderül. Igyekszem alaposan kérdezni. Az első héten még nem elemeztünk, hanem improvizációkat kértem a szövegből. Előtte természetesen beszélgettünk, próbáltam elmondani valamit a szöveg lehetséges mélységeiről, drámájáról. Ezután jött egy-másfél hét helyzetgyakorlat, amikor annyi féle módon esett szét az anyag, hogy azt mondtuk, kell egy rend. Akkor négy-öt napig semmi mást nem csináltunk, csak az asztal körül ültünk. Sorról-sorra elemeztünk, és nem lehetett színpadra menni. Nagyon fontos a darab és a szerző megismerése; az elemzés, a darabról való tudás nélkül nincs semmi. Azután persze azt csinálsz vele, amit akarsz, mint egy tavaszi kabátot, úgy fordíthatod ki-be. Ez fontos periódus volt, sokkal többet tudtunk meg az egészről. Ez alatt vált világossá szép lassan, hogy nincs darab. Akkor jöttek az író-dramaturgok, Fabacsovics Lili, Kemény Lili és Gábor Sári, akikkel kijelöltük a jeleneteket, hogy el tudjuk mondani a történetet. Itt egy levél formában íródott, kb. harminc oldalas novella van, tehát nem is olyan egyszerű ezt hirtelen átalakítani dramatikus formává, és beleírni a színészek improvizációit is. Nagyon kalandos a dolog, a szövegkönyv még tegnap is íródott. Ez labormunka, kísérlet. De a kísérlet mindig jobb, mint egy kipárnázott szobában ülni, ahova se zaj, se fény nem jön be, semmi, ami idegesít, és azt mondani, milyen tehetségesek vagyunk. A kísérlet azzal jár, hogy az ember megégetheti magát.

Forrás: szinhaz.hu
2014
Teljes interjú itt!

Videó!!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s