Szász János a ’97-es Witman fiúk után ismét Csáth Gézához nyúlt: Ópium című filmjét az író-orvos naplója és az Egy elmebeteg nő naplója című pszichiátriai esettanulmánya felhasználásával készítette. A rendezővel beszélgettünk jó és rossz színészekről, a racionális és az irracionális találkozásáról a vásznon, és arról, hogy szeressük-e a bűnösöket.
– Miért éppen ezt a történetet akartad elmesélni?
– Mert ezt tudtam, erre álltak a csillagok, ez az út volt a legvilágosabb előttem. Elég régen nem csináltam filmet, úgyhogy ez egy olyan időszak volt, amikor egyszerűen el kellett döntenem, hogy csinálok-e még filmet az életben, és úgy gondoltam, hogy a Csáthhoz való visszatérés biztonságos visszavezető út lehet.
– Csáthot rendszeresen újraolvasod, vagy egyszerűen eszedbe jutott ez a sztori, és újra elővetted?
– A nő naplója nagyon régóta érdekelt. A Witman fiúk idején is foglalkoztatott már, de akkor azt a “könnyebb” történetet választottam. Nem szoktam újraolvasni Csáthot, szinte belém égtek a novellái, amelyek egészen elképesztő írások. Természetesen, amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni, akkor újraolvastam tőle, amihez kedvem volt, de inkább a zenekritikai munkáit, naplóit, azokat a dolgokat, amik jobban a személyéhez fűződnek.
– Egy interjúban azt mondtad, hogy sok rossz dolog történt veled az elmúlt tíz évben, és ezekből akartál filmet csinálni. Nem feltétlenül evidens, hogy egy nő történetén keresztül tudod elmesélni ezeket a dolgokat…
– Nagyon leegyszerűsítő lenne azt mondani, hogy rossz dolgok, inkább egyszer lefelé, egyszer felfelé ment az életem, mint mindenkié. Nem tudtam pontosan, hogy egy nő történetén keresztül fogok erről mesélni, ez nem teljesen tudatos folyamat, inkább úgy indul, hogy valamilyen történet foglalkoztat. És ezt a történetet ebben a filmben ki az, aki rettenetes erővel éli meg? Mindenképpen Gizella. Evidens, hogy az ő sorsa állt közelebb hozzám. Bergman is sokszor női sorsokon keresztül kukkantgatott ki a nézők felé, vagy Tarkovszkij a Tükör-ben. Szerintem nincs baj azzal, hogy pasik nőkön keresztül beszélnek.
– Milyen szakmai és magánéleti élmények vannak ebben a filmben az elmúlt tíz évből?
– A magánéletiről nem beszélnék. Elkezdtem színházat csinálni, és ez nagyon jóleső volt, de egy kicsit sokat csináltam, úgyhogy meg is untam. Bostonban és Washingtonban dolgoztam, Bostonban hét előadást rendeztem, és közben tanítottam az American Repertory és a Harvard közös iskolájában. De ez nem nyugodt kertvárosi létezés volt, hanem elég zaklatott ingázás; mivel itt van a lányom, minden két hétben itthon voltam. Közben szövögettem természetesen terveket, volt nagyon sok megírt forgatókönyv, például a Lángarc és egy, amit Török Sándor A hazug katona című könyvéből írtunk, de ezek nem jöttek össze. Sok tervre kaptunk kis pénzt, de ezek eléggé drága tervek voltak, és kis pénzből rettenetesen nehéz elindulni.
Forrás: origo.hu
2017
Teljes interjú itt!
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 