„Ülünk a konyhaasztalnál, előttünk kockás papír, ceruza és a nagy füzet. Magunk vagyunk… Nagyon egyszerű szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás »Jó« vagy »Nem jó«: igaznak kell lennie. Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk… ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához.”
Az idézet a tavaly elhunyt Kristóf Ágota A nagy füzet című regényéből való (Bognár Róbert fordítása), ennek alapján készítette Szász János legújabb filmjét. Kristóf Ágota részben saját élményen alapuló – Európa-díjas – regényét franciául írta, de a könyv magyarul is megjelent. A második világháborút gyerekként, testvéreivel együtt Kőszegen töltötte. Egy interjúban akkori emlékéről így nyilatkozott: „…volt egy zsidó tábor Kőszegen, láttuk őket elvonulni a ház előtt, a cselédlányunk meg odanyújtotta a kenyeret és aztán nevetve visszavette…” A regény főszereplői gyerekek, egy ikerpár. A filmstáb több hónapos keresés után találta meg egy távoli faluban a megfelelő szereplőket, Gyémánt Andrást és Gyémánt Lászlót. Róluk szól a történet, az ő szemükkel látjuk a világot, a film minden jelenetében feltűnnek.
Szász Jánossal akkor beszélgettem, amikor a filmet már leforgatta, de a vágás és az utómunkák még előtte álltak. Többek között a témaválasztásról, a film stílusáról és a személyes motivációkról beszélgettünk.
– Mi érdekelt legjobban Kristóf Ágota regényében? A történet, valamelyik szereplő, a stílus?
– Ami elsősorban megragadott, az a történet tömörsége, a nyelvezet egyszerűsége volt. Az egyszerűség mögött azonban húzódik egy másik réteg is. A nyelv alatti réteg. A szikár fogalmazás ellenére nem matematikai képletről van szó, hanem egy nagyon érzelmes regényről. Ez a kettősség keltette fel az érdeklődésemet. Az iszonyatos merészség, ahogyan a szerző megírta. A két gyerek sorsa, az ikerlét érzékeltetése, a két személyben egy lélek megértetése. Éreztem, ez olyan feladat, amit szinte lehetetlen megcsinálni. Ám a filmezés adaptáció, továbbgondolás. Kihívás volt, hogy megtaláljam azt a filmnyelvet, amit az írónő az irodalomban használt.
– De megtaláltad. Csakhogy az én számomra ez egy kemény, és meglehetősen kegyetlen történet. Milyen érzelmekről van szó?
– A történetben az érzelmek elfojtva, elbujtatva vannak jelen. Elsősorban a gyerekek nagymamához fűződő viszonyrendszerére gondolok. A nagymama látszólag állatiasan, embertelenül tartja a gyerekeket, de közben rengeteg mindenre megtanítja őket. És a gyerekek szeretik őt, hiszen nem mennek el még az anyjukkal sem, amikor az el akarja őket vinni magával. De a háború nem alkalmas az érzelmek felmutatására, nem ez van előtérben.
– Kristóf Ágotát, az írónőt személyesen ismerted, többször találkoztál vele otthonában, barátság alakult ki közöttetek. Szívesen vette, hogy Magyarországon forgatod majd a filmet…
– Ágota családja Kőszegen élt. Hárman voltak testvérek, két fiú és ő, Ágota. Mi a közelben, Sopronban forgattunk. Sopron megőrzött valamit a múltból, az 1944-es világból. Több várost is megnéztünk Kőszegtől Győrig, de végül is Sopron idézte legjobban azt a világot. A helyszínhez hozzá sem kellett nyúlni, mert természetesen létezik, úgy, ahogy elképzeltem.
– A film és a regény is úgy szól a korról, hogy szinte csak sejtjük a háború jelenlétét. Tulajdonképpen a gyerekek tekintetén keresztül látjuk, hogy mi történik. Illetve, azt, amit az eseményekből ők felfognak. A regény egyik fejezetének címe „Embernyáj”. Az ikrek a ház előtt állnak, amikor egy csoport asszonyt, gyereket, öregembert hajtanak el előttük. Elmondtad, hogy ez az epizód benne van a filmben is. Mindenki hallgat, a szolgálólány később azt mondja a gyerekeknek, hogy nekik ehhez semmi közük, jobb, ha elfelejtik. Mást nem fűz hozzá. Ennyi.
– Igen, ez mozzanat rendkívül fontos a filmben. Ez a szűkszavúság, a tőmondatokkal történő fogalmazás. Ebben a szituációban különös jelentőségük van, de a többinél is. Azt gondolom, nyugodtan rá lehet bízni a néző képzeletére a dolgokat, csak el kell juttatni a „szakadék széléig”. Hogy aztán mit érez és mit lát meg a néző? Az az ő dolga.
– Nem túlságosan tartózkodó előadásmódja ez a történelemnek, a tényeknek?
– Ágota nem Magyarországról írt, a film nem Magyarországon játszódik. Idegen katonákat látunk, a nagymama oroszul beszél, a regény még csak nem is utal arra, hogy pontosan hol vagyunk. Amikor beszélgettünk, azt kérdeztem, miért nem írta le, hogy ez vele történt, Magyarország nyugati határvidékén? Azt válaszolta, ez szándékos volt. Amikor írni kezdett, még csak nem régen tanult franciául. Elmondta, hogy attól is olyan szikár, sallangmentes a fogalmazása, mert ő még nem beszélt olyan jól franciául. A lánya javította a szövegét. Ágota ugyan nem akart Magyarországról írni, de számomra nyilvánvaló volt, hogy a könyv saját életéről szól. Végül is boldog volt, hogy egy magyar rendezőhöz került a film. Úgy vélte, ez az igazi terep mondanivalója megértetéséhez.
Forrás: szombat.org
2013
Teljes interjú itt!
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 