„A félelem fontos” – Szász János-interjú

Őrültek, tehetségesek és eszeveszetten tombolnak a színpadon. A Dresden Dolls együttes utolsó turnéját örökítette meg dokumentumfilmjében Szász János. A rendezővel beszélgettünk többek között arról, milyen az élet egy turnébuszban, és ki választja a színészeket egy koprodukciós filmhez.

hvg.hu. Egy amerikai punk-rock duó, ami tíz éve klubokban lép fel, hogy alternatív performanszukkal több száz rajongót megmozgassanak. Honnan jött az ötlet, hogy dokumentumfilmet forgasson a Dresden Dolls-ról?

Szász János: Véletlenül adódott a lehetőség. Amikor Amerikában dolgoztam, rábeszéltek, hogy nézzek meg egy Kabaré-előadást, amiben Amanda Palmer  (a Dresden Dolls énekesnője, zongoristája – a szerk.) játszotta a konferansziét. Mondták, hogy különleges nő. Valóban: lehengerlő, az életben is magnetikus. Megismerkedtünk és azonnal jóban lettünk. Amanda mesélt a dobosról, Brianről, és arról, hogy csinálnak egy utolsó koncertturnét Texasban. Felvetette, hogy menjek velük és forgassunk egy filmet róluk. Felhívtam Dobos Tomi operatőrt, és László Sára producert – volt tanítványaimat. Hipp-hopp ott voltunk Dallasban, és elkezdtünk forgatni. Négy-öt állomás volt még hátra a másfél hónapos koncertturnéból.

hvg.hu: Milyen volt a klasszikus színházi és filmes munkák után dokumentumfilmet készíteni? Napokig egy banda nyomában lenni és megörökíteni a legizgalmasabb pillanataikat?

Szász János: A színházi és filmes közeghez szoktam, egyáltalán nem ismertem a koncertvilágot. Megengedték, hogy részt vegyünk az életükben. A csapat egy buszban élt, ahol volt két hely számunkra. Állandóan forgattunk. Még a zuhanyzóba is bemehettünk volna Amandával, őt nem zavarta volna. Sajnáltam, hogy befejeződött a turné. Mentem volna még velük. Zseniális ez a világ.

hvg.hu: Hogyan telt egy napjuk? Felkeltek, azután?

Szász János:Nem reggel keltek, mert egyrészt nagyon későn feküdtek, másrészt mindenfélével altatták magukat. Egy-egy koncert után – általában éjjel kettőkor-háromkor – felszálltak a turnébuszra, és beájultak az ágyba. Amikor délután egy körül – már egy másik városban – felébredtek, Amanda mindenkinek hozott ebédet. Próbáltak, este pedig játszottak. A két-két és fél órás fellépés után jöttek a hosszú ölelkezések, beszélgetések a rajongókkal. Sok száz ember, Amandának mindenkihez volt türelme. Nagyon tetszett, hogy olyan korú gyerekkel is megtalálták a közös hangot, mint a lányom. Akadtak köztük, akik kiöltöztek (a punk vagy gót vonalat követik – a szerk.), ez furcsa volt. De lehetett velük beszélgetni, riportot készíteni. Megértettem, mit jelentenek ezek az élmények a lányom korosztályának.

Forrás: hvg.hu
2012
Teljes interjú itt!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s