2012. május 30-án mutatták be a Kamrában a budapesti Katona József Színház és a Kultkikötő közös produkcióját: Áll a bál címmel. Az előadás Fullajtár Andrea színésznő – az Összpróba Felnőtt Tábor színházi kurzusvezetője – első rendezése. A darabban Bodnár Erika, Borbély Alexandra e.h., Fullajtár Andrea,Pálmai Anna és Pálos Hanna e.h. láthatók.

Az “Áll a bál” 2012. június 4-én, hétfőn 19.00 órakor tekinthető meg a Kamrában (1053 Budapest, Ferenciek tere 4.).

Tarján Tamás: Csípcsípcsóka – ÁLL A BÁL (kritika)

“Öt nő fekete ünnepi nadrágban. Pompásan öltöztették magukat és egymást, vagy egy névtelen tervező bújtatta őket remek jelmezbe, adott rájuk beszédes felsőruhákat. Az élet őszies zenitjén járó szépasszony, a viharedzett még-fiatal középkorú, hárman a nagyfiús-nagylányos tinikorból épp kinőve. Öt (színész)nő.

A Kamra egyórás estjének címe nem a közkeletű szólásból táplálkozik (a. m. kifejletéhez érkezett, zűrösen tetőzik a dolog), nem is Dalos László tollát, A vén budai hársfákörökzöldjét idézi, a „csók fakad a csókkal”-t andalogva („nyár tüze vagy hó van, / áll a bál!”), hanem Máthé Zsolt Áll a bál című szövegéből indul ki, mely csapongó kis szakaszaiban a „Legyen férfi, fogja meg a seggem!” sorát ugyanúgy tartalmazza, mint a „Tolatás. Hazám, Hazám-állomás” az előbbiekből nem szervesen következő zárlatát. Vers-, próza- és dal-egyveleget milliófélét lehet összeállítani – ennek ügyetlen a címe, szitál a szerkezete és kezdetleges a rendezése, de aki legalább is a harmada tájától nem érzi meg benne a batikolt színházi kelme merész színeit, érdes líráját, gyűrt humorát, az otthon felejtette empatikus érzékét.

A Radnai Annamária dramaturgi égisze alatt készült válogatás szakít a hagyománnyal, mely szerint egy fellépő – egy szám, az igényes esztrádban is. Itt nem ritka, hogy valaki ráénekel, rábeszél a produkciójára. Belekezd vagy belekezdene egy vagy több másikba, más műfajúba. Az érkező-távozó kolléganők néha átjárnak egymás megszólalásaiba, hol elkapják, hol visszaadják a labdát, át- és visszaveszik a stafétabotot. Áriás és duettes szerepléseik előbb egy tréfás, ÖTYE-szerű „mi a bajom a világgal, magammal, mással” kibeszélő show kvintettjébe futnak (egyikük szereti az őszinte kritikát, másikuk nem; mindannyian a keddi napot utálják stb.), majd kis kitérővel a feloldó finálé ötösébe torkollnak. Fullajtár Andreamint rendező parányi fizikai és jellemütközésekkel teszi életszerűvé a színpadi találkozásokat, árnyjátékot mintáz a szemelvények mögé. Egyelőre nem magabiztosan, nem kiforrottan, ám kedvesen és ígéretesen közös játékot szervez. Benyit a „gyerekszobába” – ahogyan egy alkalommal a színházat nevezik –, a nézők – az este hét előtt pár perccel még komoly emberek –: a „gyerekek” közé.