MI ÚJSÁG VELED, HÁMORI GABI?

Hámori Gabriella körül mindig történik valami: a Jászai Mari-díjas művész jelenleg több budapesti színpadon játszik, emellett Balatonföldváron az Összpróba Ifjúsági Táborunkban segít a fiataloknak belekóstolni a színházi létbe és gondolkodásba, illetve újabban egy szépségipari kampány arcaként is találkozhatunk vele.

Az alábbiakban a róla nemrégiben megjelent cikkekből szemezgettünk…

“Legördül a függöny, mi hazaindulunk, a színpad túloldalán viszont folytatódik a munka. Eszünkbe jut, hogy mit tesznek még a színészek előadás után? Hámori Gabriella most elárulja, mit történik a kulisszák mögött.

Amikor vége az előadásnak, a színészeket további teendők várják a színfalak mögött. Egy gyors átöltözés után útjuk a társalgóba vezet, ahol meghallgatják a rendező értékelését:

– Előfordul, különösen főpróbahéten, hogy még másfél órán át ülünk a társalgóban, az aznapi előadást vizsgáljuk, jelenetről jelenetre haladunk. A színpadon olykor erősebb és több sminket használunk, mégis gyakran kénytelenek vagyunk abban kivárni a megbeszélés végét. Érdekes látvány, ahogy körbeüljük a rendezőt, folyamatosan figyelünk rá, és eközben szépen lassan egy-egy darabot eltávolítunk a sminkünkből – meséli Hámori Gabriella, aki azt is elárulta, sokkal jobban kedveli azt a verziót, amikor teljes nyugalomban moshatja tisztára arcát. – Amikor megadatik, én egyfajta rítusként élem meg az arctisztítást. Ilyenkor mindennek megvan a maga helye, honnan veszem el és hová teszem vissza. A szertartásos mozdulatokkal egyetemben úgy érzem, az adott szerepet is lemosom magamról. (…)

Hámori Gabriella jelenleg az Örkény Színház tagja, de ideje egy részét külföldön tölti. Ősszel kerül sor első New York-ban forgatott munkájának, a Portrais in Dramatic Time európai bemutatójára. Nyáron fiataloknak tart színházi kurzust, szabadidejében vidékre utazik a családjához.”

Forrás: www.femcafe.hu– knenagy, 2012/05/16

“Különleges szépségprogram, két különleges nővel. Hámori Gabriella lett az ismert szépségipari márka arca, így ő képviseli a májusban induló 5 lépéses kampányt. A program célja a harmónia, a test és a lélek összhangjának elérése. A lelki oldalt a színésznő hangsúlyozza, míg a test helyes ápolásáról Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyász nyújt tájékoztatást.

A Dove új kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nő megérdemli a rendszeres törődést. Ahhoz hogy egyszerűen lehessünk természetesen szépek, nem szükséges wellness szállodákba menni, vagy luxuskezelésekre járni. Otthon, akár a mindennapi tisztálkodás során mi magunk is tehetünk külsőnk szépségéért, ezáltal pozitív kisugárzásunkért. Hónapról hónapra kiderül majd 5 alapvető, mindenki számára megtehető lépés, amely ápol és kényeztet. A program kitalálói úgy vélték, hogy Hámori Gabriella lénye, természetes szépsége megtestesíti azt, amit közvetíteni szeretnének, ezért kérték fel, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez.

„Szerencsére mindig sikerült olyan munkákban részt vennem, amelyekhez szívesen adtam az arcomat. Ez a márka olyan kategóriát képvisel, ami nem luxus, viszont azzal, hogy nyugalmat és kiegyensúlyozottságot teremt, mégis a luxus érzését ébreszti az emberben. Ezzel tudok azonosulni, így nem kellett sokat gondolkodnom, igent mondjak-e a felkérésre” – árulta el színésznő, aki nőtársainak a belső egyensúly megteremtésében igyekszik segíteni.”

Forrás: www.bellacafe.hu – 2012/04/23

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s