Sztankay Ádám újságíró Hámori Gabriella színésznővel, a jelenleg zajló Összpróba Ifjúsági Tábor színházi kurzusvezetőjével beszélgetett. Részlet a 168 Óra Online által 2012. június 20-án közzétett interjúból.
“– Amerikában sikerült? Külhoni menedzser biztatására utazott ki, olyan kalandosan, hogy még a szállása sem volt fix. Ugyanakkor arról beszélt: ha nem kap megfelelő feladatot, kutyasétáltatásból vagy pincérként keresi meg a mindennapit.
– Mindjárt lehetőséget kaptam David Michalek rendező munkájában, amely egyszerre film és képzőművészeti alkotás. A színészet esszenciáját adja ki, ahogy a nézők egy óriás kivetítőn lassítva láthatják a szereplők mimikájának változását a villanásnyi részekből összeálló filmben. A produkcióban olyan művészek vállaltak még szerepet, mint Alan Rickman vagy Holly Hunter. Amúgy David nemrég Magyarországon járt, együtt kerestünk helyszínt a honi bemutatóhoz, amely alighanem az Erzsébet téren lesz. Egyébként Los Angelesben nem is érnék rá pincérkedni: sok időpontot kapok, nagyjátékfilmek, kultsorozat castingján is megfordultam. Önmagában is fantasztikus, hogy a „bemutatkozó” anyagomat ennyire érdekesnek tartják. Persze azt is tudom: csomó dolognak stimmelnie kell, hogy összejöjjön egy komoly szerep. Viszont ha alkatilag nem passzoltam is a figurához, szinte mindig éreztették: alkotó emberként kezelnek. Talán azért is, mert – főként a tengerentúlon – nagyon sok a képzetlen színész. A legtöbb munka persze nem követel valódi színészi képességet. Ezért sem bántam, amikor például egy vámpírfilmben nem én, hanem egy szépséges bögyös-faros lány nyerte el a feladatot. Én abban bízom: egyre több független filmes alkotóval találkozom, ők komplexebb női szerepeket írnak.
– Az Örkényben ilyeneket alakított. Korábban sem volt oka panaszra. Távozása igazából rejtélyes.
– Nem mondtam végleges búcsút. Félig itt vagyok, félig ott. Külföldön kapcsolatokat keresek, új utakat. Így kért fel egy kinti barátom, hogy tartsak órát a New York Film Akadémián, fiataloknak. Elsőre sokkoló volt, de működött, így most megpályáztam egy ideiglenes állást: gyerekeket oktatnék nyári kurzuson. Nemsokára Londonba megyek castingokra. Közben azonban játszom olykor az Örkényben is. A jövő szezonra Szandtner Annával van egy ötletünk, amelyet direktorunk, Mácsai Pál is érdekesnek talált. Készülünk projektre a volt osztálytársam, Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társasággal is. Egyre inkább vonzanak a független produkciók.
– Utóbbiak honi támogatása erősen kérdéses. De a Nemzetiben Hamletet alakító színész is azt nyilatkozta minap: szerepe ma már nem jelent annyit – és nem csupán anyagi értelemben –, mint egykor. Ahogy itthon az egész kultúra is értékét veszti.
– Az Akácfa utcai Sufni G’ART’N-ben tartottunk nemrég barátaimmal felolvasóestet. A pincehelyiség a hajdani Film Színház Muzsika címlapjaival van kitapétázva. Az aranykor nagyjai néztek le ránk: Töröcsik Mari, Garas Dezső, Darvas Iván és más színi bölények. Szimbolikus miliő a mélyben: jelezheti, honnan hová jutottunk. Ám azt is: ha van kedv, ötlet és tehetség, akkor lehet értékes színházat csinálni. Akár egy pincében.
– Ha jól értem: pályáját most erős cikcakkok jellemzik. De a miértet még mindig nem igazán értem.
– Pedig van rendszer abban, amit csinálok. Rájöttem: nem szeretek ragaszkodni. Az Örkényre mindig is úgy gondolok, mint anyaszínházamra, de jó esetben senki nem ül élete végéig az édesanyja szoknyája mellett. Engem halálra untat, ha nem kerülök olyan helyzetbe, amelyben föl kell találni magam. A vállveregetések nem visznek előre, nem tudok folyamatos biztonságból dolgozni. És mi lehet nagyobb kihívás egy színésznek, mint idegen nyelven is bizonyítani?”
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 