A 2012. május 3-5. között megrendezett II. Tantermi Színházi Szemle kapcsán már beszámoltunk az Összpróba Alapítvány részvételéről a Karinthy Frigyes írásai alapján készült “Énke” című produkcióval, melyet Nagy Viktor előadásában láthattak az érdeklődők (kritika itt).
Juhász Kata táncművész, koreográfus, az idei Összpróba Ifjúsági Tábor tánckurzus-vezetőjének “Lulu, avagy a rossz tanuló felel” című kortárs tánc előadása szintén Karinthy Frigyes világából merített, még ha formailag teljesen másképp tette is ezt.
A teljes cikk itt olvasható