Koltai Róbert sokoldalú és kitűnő humorérzékű művész. 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, de játszott a pécsi és a budapesti Nemzeti Színházban, valamint a Veszprémi Petőfi Színházban. Jelenleg több előadás is látható Budapest színházaiban. Emlékezetes szerepeket játszott számos magyar filmben, illetve filmrendezőként is ismertté vált. A művész honlapja: itt
Hámori Gabriella színművész a színházi kurzus vezetője lesz az ifjúsági táborban.Gabi az elmúlt években már járt a földvári Kultkikötőben. Most meghívtuk, hogy tanítson, összpróbázzon a táborunkban is.
A fiatal és népszerű színésznő 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001-től a Radnóti Színház, 2004-től az Örkény István Színház tagja. Sikeres magyar filmek szereplője. Egy független film főszerepében debütált (I Love Budapest), majd emlékezetes karakterszerepeket vállalt egy kosztümös regényadaptációban (Jadviga párnája), egy vígjátékban (Valami Amerika), egy kultuszfilmben (Szezon) is. Az Állítsátok meg Terézanyut! című romantikus vígjátékban kapta meg első sztárszerepét, és azóta is több hazai mozisikerben láthattuk. További információ: itt