Az egyetemen sok mindenről lehet tanulni, de mind között a legfontosabb a kérdezés tudománya. A képesség, hogy tudjunk lényeges dolgokra rákérdezni. Rába Roland is, legyen szó a Katonáról, a Krétakörről vagy a Nemzetiről, ezt a tudását gyarapítja és próbálja elültetni a közönségben, előadásról előadásra.
Találkozót lehet egyeztetni napirendhez, a témához, de tömegközlekedési csomóponthoz még nem igazítottam beszélgetést. Ez idáig. Rába Rolandot két stáció között értem el, A és B pont keresztmetszetében.
– Mindig ilyen sűrűek a napjaid?
– Nem mindig. Nem vagyok munkamániás, de mindig jobb csinálni valami, mint nem.
– Az első évadod a Nemzeti Színházban véget ért. Hogy érezted magad?
– Teljesen ismeretlen és új dolog nekem ez a hatalmas színház, a nagyszínpadra gondolok. Mint minden kőszínház, a Nemzeti is egy „üzem”, olyan értelemben, hogy szabályozott keretek között folyik a munka, sok ember működik együtt egy adott szabályrendszerben, nagyon jó lendülettel.
– Más ez a közönség, mint amit eddig megismertél?
– Bár soha nem ezt halljuk a hírekből, statisztikákból, de a magyar nézők bizony járnak színházba. Persze sok múlik a közönségszervezésen is, ami egy 24 órás munka.
A Krétakörben sokkal kevesebb nézőnek játszottunk egy-egy este. És blokkokban, azaz 4-5 vagy akár 9 előadást is lejátszottunk egymás után. Ez egyfajta gondolkodásmód és nagyon jót tett az előadásnak, hogy nem szétszórva 1-2 előadás volt havonta. Az ember merészen kipróbál dolgokat, az előadások az előző tapasztalataiból építkeznek. Ez nagyon hiányzik.
– Katona, Krétakör, Nemzeti. Ki választott kit?
– A főiskola után a Katonába szerződtettek le, akkor már ismertem Schilling Árpádot. 2002-től lettem a Krétakör tagja.
– Túl biztonságos volt akkor még a Katona?
– Egyszer csak úgy éreztem – és mindig ezt érzem – hogy még tanulni kell, még nem vagyok kész erre, az egyébként magas színvonalú, „üzemi működésre”. De tudom, hogy nemcsak én voltam bátor, hanem kaptam egy lehetőséget. Mert nem mindenkinek adatik meg, hogy egy nagyon izgalmas színházi ember éppen akkor, éppen amikor fiatal, éppen őt hívja meg a társulatába. A Nemzetiből pedig akkor jött a felkérés, amikor Krétakör átalakult, a társulat gyakorlatilag megszűnt.
– Az idén te is részt veszel Fullajtár Andrea mellett az Összpróba táborban, a színész szekció egyik vezetőjeként. Mi az, amit átadnál a tudásodból a résztvevőknek?
– Egy színésznek, és szerintem minden embernek, kell rendelkeznie bizonyos pedagógiai érzékkel. Azt értem ez alatt, hogy figyeljek annyira a körülöttem levő emberekre, hogy tudjam, mikor és hogyan szólaljak meg. Zsámbéki Gábor a főiskolán egy-egy jelenet bemutatása után mindig azt kérdezte, „Na, milyen volt?” Aztán valaki közülünk csak megszólalt: „Jó.” – mondta. Ő meg visszakérdezett: „Jó, de miért?” Felnőttekkel fogunk dolgozni, nem tanárként leszek ott, hanem színészként. Érvelni, inspirálni, figyelni szeretnék. Szót érteni a másikkal, emberi képesség, nem tanári.
Nemes Ágnes
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 