KULTKIKÖTŐ BALATONFÖLDVÁRON

A négy éves KULTKIKÖTŐ egy kulturális élménytér, csipetnyi nosztalgiával és békebeli földvári életérzéssel fűszerezve. Az árnyas park közepén található szabadtéri színház területén a művészet és a kultúra jegyében zajlik a balatoni nyár. 2009. július 18-tól augusztus 16-ig színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, állandó programok (gyermekműsorok, kiállítások, filmvetítések) várják a „kikötni” vágyókat.

Július 18-án este fél 9-től a „Csókol Anyád” című előadás premierjével, Vári Évával és Nagy Ervinnel a főszerepben indul a földvári nyár.

A második hétvégén Charlie koncertje ígér különleges zenei élményt. Július 24-én állandó zenésztársával, Halász János zongoraművésszel hangulatos dallamokat, igazi slágereket játszanak majd. Július 25-én pedig a Mulatságot Pindroch Csaba, Nagy Viktor és Menszátor Héresz Attila előadásában láthatják a nézők, akik 10 évvel ezelőtt színművészeti főiskolás korukban már játszották Slawomir Mrožek abszurdját. Most újra együtt a hármas.

Július 31-én a napjaink egyik legsikeresebb hazai zenekara a Hot Jazz Band lép fel. A ’20-as, ’30-as, ’40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban. Repertoárjukon megtalálhatók a korszakból származó magyar szerzemények is. Majd egy könnyű nyári koktél – szerelmi szál, kávéház pocsék kávéval, beszédhibás, házasítandó lány szoknyavadász apával a korban, nem kevésbé csél-csap szobalánnyal, és a vendégek is kellőképpen kuszálják augusztus 1-jén, az est komikus szálait. Az Anconai szerelemesek a klasszikus itáliai komédia rengeteg, a 60-as, 70-es évekből származó olasz slágerekkel tarkítva. Mindez a Karaván Művészeti Alapítvány és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója.

Augusztus 7-én a legendás KFT zenekar koncertezik nálunk. Másnap pedig a magyar kabaré nagysikerű darabjaiból a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei által összeválogatott nyári produkciót láthatunk, melyben a két felvonásnyi vidám jeleneteket kuplészámok szövik át. Augusztus 8-án este újra találkozhatunk olyan kultikus figurákkal, mint például Kulhanek vagy Hacsek és Sajó.

A Kistehén Tánczenekar augusztus 14-én immáron harmadik alkalommal táncoltatja meg a rajongóit a Kultkikötőben. A fergeteges tavalyi, balatonföldvári premier után augusztus 15-én Kern András “kellékesként” visszatér, és ismét előadja népszerű „one man show”-ját.

Állandó és ingyenes programok a Kultkikötőben:

A „Mesés Kikötő” július 18-tól augusztus 16-ig, minden szombat és vasárnap délelőtt várja a gyerekeket, ahol kézműves foglalkozásokon ajándéktárgyakat készítenek, festenek, színeznek, rajzolnak. Minden vasárnap 11 órától 12 óráig kikötőnkben horgonyozik a „Mesehajó”, ahol olyan előadók lépnek fel, mint Zizi Bohóc, a Ziránó Bábszínház vagy az Ördögszekér Kompánia.

Idén kiemelt szerepet kap a Védegylet és a Fair Világ Szövetség szervezésében látható fotókiállítás az afrikai Gambiáról. A tárlat bemutatja a gambiai munkások és a méltányos kereskedelem (fair trade) mozgalom kapcsolatát. A Kultkikötő elkötelezett híve olyan civil kezdeményezésű akcióknak, programoknak, amelyek nemesebbé, szebbé, értékesebbé teszik világunkat. A látogatók igazi afrikai specialitásokat is kóstolhatnak július 23-án, 28-án, augusztus 6-án és 13-án.

A képzőművészet kedvelői a Lehner Közművészeti Galéria Alapítvány jóvoltából egy rendkívüli kiállítást tekinthetnek meg július végéig. Horváth Roland festőművész hét üres vászonnal érkezik Balatonföldvárra és a festői balatoni környezetben készíti el a nyári tárlat képeit. A művész képei, alkotás közben is megtekinthetőek a helyszínen: a Kultkikötő Octagonjában. Augusztus 1. és 6. között Győrfi András festőművész és Ernoe Stana szobrász közös kiállítása látogatható a Peregrinus Art Galéria gondozásában.

A fentiek mellett idén minden eddiginél színesebb állandó ingyenes programokkal várunk minden erre látogatót. Minden vasárnap: Bárzongorista: Ugye senkinek nem kell bemutatni a lelkünkbe látó bárzongoristákat, akik esténként mindannyiunk által ismert és szeretett dallamokkal vígasztalnak, örömet szereznek, emlékeztetnek, vagy olykor megríkatnak minket? A langyos balatonföldvári vasárnap estéken házi bárzongoristánk örökzöld slágerek, közismert melódiák segítségével idézi meg a múltbéli régi pesti kávéházak szivarfüstös hangulatát. Kedden „Áramszünet”, azaz akusztikus zenei koncertek, szerdán filmvetítések, csütörtökön családi vetélkedők. A Kulti-kertben a szabadtéri színház kávézójában pedig együtt mulat művész és polgár, fiatal és idős, pesti és vidéki.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s