A színész-rendező mesél nekünk arról, hogy miért is tanít a Színművészetin, hogy mitől nem válik favágássá egy színmű az ezredik előadásra sem, és hogy ő nem egy nyomulós, exhibicionista alkat.
– Ahogyan a rendezéseidet is általában megtalálja a közönség, vagy fordítva, a rendezéseid találnak rájuk. Mi visz rá mostanában egyre több színészt a rendezésre?
– Arról lehet szó, hogy próbálunk az idők során sok-sok rendezővel, és társulaton belül hamar kiderül, hogy ki az, aki tényleg hozzá tud szólni a darabhoz, akinek sok ötlete van, vagy lát valami formát az adott mű próbafolyamatában. Sok rendező eleve színészként kezdte, a színjátszás és a rendezés úgy függnek össze, hogy közben mégis két teljesen különböző szakma. Egyáltalán nem gondolom, hogy én például különösebben értenék hozzá, de nagyon érdekelt. Azt hiszem, van bennem valamiféle szervezőkészség, és ez elősegíti, hogy a színészeket helyzetbe tudjam hozni. És bár rengeteg rendezőtől el lehet lesni praktikákat arról, hogyan oldanak meg jeleneteket, vagy honnan szednek elő váratlan ötleteket, mégis eleinte volt bennem valamiféle komplexus azzal kapcsolatban, hogy vajon tényleg képes vagyok-e rá. Amikor a Nemzetibe kerültem, Alföldi Róbert nem foglalkozott a szorongásommal, hanem csak felkért Tábori György Mein Kampfjának a megrendezésére, ami visszautasíthatatlan ajánlat volt, hiszen sok fiatallal, általam kiválasztott színésszel dolgozhattam. Azóta több munkám is lett ebből kifolyólag, talán azért, mert az a próbafolyamat üzembiztosan lement.
– A Proton Színházban már régóta dolgozol színészként, többé-kevésbé állandó társulattal úgy, hogy a társulat főrendezője Mundruczó Kornél. Hogyan jött, hogy mégis te rendezd meg az Utolsót, amit szeptember 11-én fogtok bemutatni a Trafóban?
– A Proton Színház és a Trafó évek óta tartó együttműködésének egyik állomása az én rendezésem. Kornél már régebb óta szerette volna, ha maga mellett más is dolgozik a társulattal és a Trafó nyitott volt erre az ötletére. Engem pedig már közösen kerestek meg.
– Akkor Kornél örült neki, hogy te rendezed?
– Abszolút! Sokat beszélgettünk arról, hogy mi legyen a bemutatott darab. Voltak ugyan ajánlatai, de azt éreztem, hogy most meg lehetne próbálni, hogy mi a színészekkel kitalálunk valamit. Mindenfélét olvasgattam, de végül annál maradtam, hogy nem egy bizonyos darabot állítunk színpadra, hanem van egy inspiráció, és abból dolgozunk. Sok zombis horrorfilmet mutattam meg a színészeknek, és ott volt alapnak Ionesco Rinocéroszokja, amiben megtámad egy várost egy vadállat, ám ez a vadállat nálam egy vírus. Tetszett helyszínnek a bevásárlóközpont, valószínűleg mert ott általában nagyon gyakran szorongok, és sokszor érzem azt is, hogy mindenki zombi körülöttem. Úgy kell elképzelni, mintha a jövőben lennénk, ahol az Eurázsiai Nemzetállamok kivívták a szabadságot, de pár ellenálló nem akar részt venni az együttműködésben, ezért elterjesztik közöttük az együttműködés vírust, és karanténba helyezik őket.
– Akkor ez nem is egy igazi vírus, hanem valami elemeltebb dolog lesz?
– De, de ez egy igazi vírus. Lesz fertőzés, horror, minden!
– Hogyan fogod a horrorfilmek világát színpadra állítani? Nekem szinte lehetetlennek tűnik…
– Ezt próbáljuk most fényben, hangban, effektekben. Annyira viccesek a horrorfilmek! Úgy zajlik a próba, hogy lekapcsoljuk a fényeket, mobiltelefonnal vagy zseblámpával világítunk, ilyenkor tényleg előjöhet az emberből a gyerek. Most ott tartunk, hogy ezt szeretnénk a néző számára is élvezhetővé tenni. Tudom, hogy kockázatos dolog, de tényleg azon vagyunk, hogy összejöjjön.
– Hogyan készült az alapanyag? Leírtátok egyáltalán?
– Úgy dolgozom, hogy improvizáltatom a színészeimet. Tehát van egy szituáció, és arról kell beszélgessenek, teljesen hétköznapian. Ilyenkor nem játszanak, hanem csak arról vitatkoznak, hogy teszem azt, hogyan kéne kijutni, ha bezárnák ezt a helyet, és nem lehetne sehogyan kimenni. Ezeket a beszélgetéseket felveszem, és az az érdekes, hogy nem mindig hallom meg, ha valami jó, de amikor visszahallgatom a felvett szöveget sokszor kiderül, hogy az nagyon is működik. Ebben az esetben ezekből a beszélgetésekből állnak aztán össze a jelenetek. Valójában ez egy nagyon szöszölős, aprólékos munka, ami lassan áll össze egésszé.
– Van dramaturgod, aki aztán átfésüli, készre írja a darabot?
– Büki Dóri, a Proton ügyvezetője nézi át a szöveget. De ne felejtsük el, hogy ott van Bánki Gergő, aki darabokat szokott írni, vagy Baksa Imre, aki szintén sokat rendez, szóval sok olyan ember van, aki érti ezt a dolgot. Az, hogy én rendezem, nem azt jelenti, hogy én vagyok a főnök, hanem igazából a többieket összefogni vagyok ott. Azt akarom, hogy együtt jöjjünk rá a megoldásokra.
– Ez a fajta műhelymunka kőszínházaknál elképzelhetetlen?
– Nem, hiszen ez már az említett Mein Kampf is így készült. Sok mindentől függ, például, hogy hányan vagyunk egy előadásban vagy, hogy mikor, milyen körülmények között készül. Például évad elején még sokkal frissebbek a színészek, arról nem is beszélve, hogy tudunk próbálni a díszletben a színpadon, nem különböző próbatermekben. Ez nagyon fontos, de évad közben szinte elképzelhetetlen.
Forrás: divany.hu
2014
Teljes interjú itt!
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 