Groó Diana, filmrendező “Vizibicikli” című dokumentumfilmje is bemutatásra kerül a 43. Magyar Filmszemlén.
A legjelentősebb magyar filmes eseményre 2012. február 2. és 5. között kerül sor, a Magyar Filmművészek Szövetsége szervezésében. A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi. (Uránia vetítések / Toldi vetítések)
A protokollt nélkülöző, „fapados” rendezvény célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása, amely a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja. A rendezvény mindenfajta állami támogatás nélkül jön létre, szerény körülmények között, csupán néhány külföldi vendég részvételével. Előzsűrizés, verseny nem lesz, csak ősbemutatókra kerül sor. A játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti film produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.
A szemlén résztvevő filmek listája itt tölthető le
A vetítésekre jegyvásárlás a mozik pénztárában személyesen, valamint internetes hozzáféréssel az Uránia és a Toldi mozi honlapján nyílik lehetőség. A jegyek 600.- Ft egységáron kaphatók, a jegyelővétel 2012. január 27-én indul.
Forrás: http://www.kultura.hu