NAGY ZSOLT, SZÍNMŰVÉSZ LESZ A 2011. ÉVI ÖSSZPRÓBA IFJÚSÁGI TÁBOR VENDÉGELŐADÓJA

Az eddigi évekhez hasonlóan a 2011. évi Összpróba Táborainkba is neves művészeket hívunk meg és kérünk fel arra, hogy tekintsenek bele a különböző kurzusainkban folyó műhelymunkába, osszák meg velünk, hogy milyen aktuális terveken dolgoznak éppen, vagy hogy mi foglalkoztatja őket leginkább jelenlegi szakmai életükben.

A tavalyi évben Koltai Róbert, színész-rendező tisztelt meg bennünket azzal, hogy elfogadta nyári meghívásunkat, ezzel is felejthetetlen perceket szerezve az összes táborlakónak, akikkel nemcsak “szakmáról” beszélgetett, de a tábori élet egyéb vidám pillanatait is megosztotta.

Az idei évben a mind filmes, mind színházi szerepeiről jól ismert színművész, Nagy Zsolt lesz az Összpróba Ifjúsági Tábor vendégelőadója. A  nagyközönség elsősorban a “Kontroll” (rendező: Antal Nimród), a “Szezon” (rendező: Török Ferenc), a “Csak szex és más semmi” (rendező: Goda Krisztina), a “Zuhanórepülés” (rendező: Novák Erik), a “Kolorádó Kid” (rendező: Vágvölgyi B. András) vagy a “Team Building”  (rendező: Almási Réka) című filmekben nyújtott alakításairól ismeri, de színházi színészként is megkerülhetetlen, és fontos szakmai elismerésre tett szert. Tíz évig volt a Krétakör Társulat tagja, a 2011/12 színházi évad során pedig a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s