NŐNYUGAT BEMUTATÓ A THÁLIA SZÍNHÁZBAN, AVAGY “BANDIKA, MENNYIÉRT LENNÉL HELYETTEM ASSZONY?” (KAFFKA MARGIT LEVELE ADY ENDRÉHEZ)

Az Összpróba Táborok eddigi történetében fontos szerepet betöltő nők közül ketten is szerepelnek a Thália Színház Arizóna Stúdiójában 2010. december 9-én bemutatásra kerülő nőNYUGAT című előadásban. A Mácsai Pál rendezésében látható darab szereplői: Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória és Lázár Kati mv..

Lázár Kati színésznő az Összpróba táboralapításban vett részt velünk és a legelső táborok fűződnek a nevéhez, míg Hámori Gabi a legutóbbi Összpróba Ifjúsági Tábor egyik színházi kurzusvezetője volt, aki reményeink szerint jövőre is velünk „összpróbázik” majd.

A Thália Színház és az Örkény István Színház közös produkciója – melynek szövegét Bíró Kriszta színésznő válogatta és szerkesztette – azoknak a nőknek, asszonyoknak állít emléket, akik íróként, gondolkodóként, múzsaként a Nyugat folyóirat szempontjából oly meghatározóak voltak, bár nevüket kevéssé, vagy egyáltalán nem őrizte meg a köztudat.

A témába vágóan itt olvasható Klimó Petra Nő a Nyugat bája / Irodalmi és nemi szerepek a századelőn című publicisztikája, de a nőNYUGAT próbafolyamatába is bepillantást nyerhetünk a Youtube segítségével.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s