Az Összpróba Alapítvány az „ÖSSZPRÓBA-Ifjúsági Program 2010″ keretében 2010. július 8. és 15. között Balatonföldváron rendezi meg nyári alkotótáborát. Várunk minden olyan 18. életévét betöltött jelentkezőt, akit érdekel a színház és a filmkészítés világa.
Letölthető! : Jelentkezési lap (felnőtt) és 2010. Összpróba Felnőtt Tábor – részletes tudnivalók
Idén Fullajtár Andrea, a színházi kurzus vezetője Garaczi László „Csodálatos vadállatok” című egyfelvonásosát választotta, mint a tábor végén bemutatásra kerülő előadást. Ezen a darabon fognak dolgozni a kurzus résztvevői az egyhetes munka során. Az így létrehozott produkciót a tábor után is műsorra kívánjuk tűzni, így azoknak, akiknek kedve és ideje engedi, alkalmuk nyílik majd arra, hogy egy valódi nyári fesztivál keretében is megtapasztalhassák a színészi munka örömét és kihívásait. Az egyfelvonásos szövege itt tölthető le.
Összpróbáld ki magad!
Szakmai partnerek:
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest
MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia
Magyar Táncművészeti Főiskola
Balatonföldvári Szabadtéri Színház – Kultkikötő
A két választható téma: színház és film
A turnus időpontja: július 8-15.
A tábor díja: 55.000 Forint, amelyből minden egyes jelentkezőt az Európai Kulturális Társaság 2010-ben is 10.000 Ft-tal támogat. Így a táborozó részvételi díja: 45.000 Ft.
Szállás: Balatonföldvári Általános Iskola, 8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi u. 3.
Napi 3 étkezés: Platán Étterem, Balatonföldvár
Bővebb információ:
Telefon: (06 1) 413 0331
Mobil: (06) 30 536 2333
E-mail: iroda@osszproba.hu
A kitöltött jelentkezési lapokat az alábbi címekre várjuk:
Postacím: 1072 Budapest, Klauzál u. 13. I./6.
Fax: (06 1) 413 0332