„AMÍG CSAK LEHET, TANÍTANI FOGOK” – INTERJÚ VIDOVSZKY GYÖRGGYEL AZ IFJÚSÁGI TÁBOR ELSŐ TURNUSÁNAK DRÁMATANÁRÁVAL

A Vörösmarty Gimnáziumban találkozunk, mindjárt vége a tanévnek, szinte tapintani lehet a nyüzsgő várakozást. A beszélgetés előtt kér néhány percet, mert be kell mennie még egy osztályba. Persze, hogyne, mondom és diákos zavarral számolgatom, mennyi kérdés fér bele kicsöngőig.

Vidovszky György: drámatanár, rendező. Ez áll az egyik szakmai katalógusban. Ez a sorrend?

– A drámatanári munkát már 15 éve végzem, ez az, ami az életemben szinte a legállandóbb. Amíg csak lehet, szeretnék itt tanítani. A rendezés is innen indult. A Vörösmarty gimnáziumi diákszínjátszó előadások sikere után sok évvel ezelőtt Bérczes Lászlónak jutott eszébe az, hogy esetleg rendezhetnék egy repertoárdarabot a Bárkán, fiatalokkal fiataloknak. Erre volt kísérlet, mert eleinte inkább csak kísérlet volt, a Pál utcai fiúk. Sikeres lett és azóta olyan ifjúsági, prózai előadások születtek, mint az Iskola a határon, a Legyek ura vagy a Lila története.

 – Kőszínházak elég ritkán vállalnak be amatőr produkciókat.

– Néha-néha, ha nagyon szükség van rá, hívnak egy-egy amatőrt, egy gyereket például. Nagy a színészi és anyagi kockázat, sikerül-e megvalósítani, megéri-e…

– És megéri?

– Az ifjúság számára nagyon kevés előadás készül, ez a típusú előadás hiánypótló. Nagyon szeretem azt a munkát, ahogyan itt a drámatagozaton is dolgozunk a fiatalokkal. Színészileg sokszor őszintébb és finomabb megnyilvánulásokat látok tőlük, mint a kipróbált technikákkal dolgozó színészektől. Elsősorban nem is színészi játékot kérek tőlük, inkább igyekszem olyan helyzetbe hozni őket, sok-sok együttléttel, ahol a darab csak eszköz arra, hogy kinyíljon a személyiségük.

– Hogy fogadja a közönség az előadásokat?

– Arra törekszünk, hogy a színház a diákoknak ne két óra szenvedés legyen, ahol öltönyben kell feszíteni. A Legyek urát huszonötezren nézték meg. A tavalyi évadtól a befogadást úgy próbáljuk segíteni, hogy drámafoglalkozásokat is tartunk azoknak a csoportoknak, akik kérik. Ilyenkor az előadáshoz kapcsolódó problémára fókuszálunk, játszunk a közönséggel.

– Neked mit jelent a gyerekekkel való munka?

– A Vörösmartyba kerülő 14-15 éves gyerekek alapmotivációja az, hogy ők színészek lesznek. Persze ennyi színészre nincs szükség és nem is mindegyikük alkalmas rá. A tanár feladata az, hogy a gyerekekben kialakítson egy belső kontrolt, hogy ő maga jöjjön rá, hogy neki való-e ez. Nem tarthatjuk őket tévhitben. A színházi munka nem olyan, mint a filmes, ahol a siker gyorsan jön, rövid ideig tart és nem biztos, hogy követi bármi. Mi egy-egy előadást éveken keresztül játszunk, ezért ez az egyszer fent, egyszer lent érzés kisimul. Idővel észreveszi, hogy már más a viszonya a szöveghez, a szerepéhez, nemcsak a sikert éli meg, hanem a munkát, az önfegyelmet, a koncentrációt. Ennek a lelki attitűdnek az elérése a legfontosabb.

– Másodjára veszel részt a balatonföldvári Összpróba táborban. Mivel készülsz idén?

– A tábor nagyon intenzív együttlétet jelent. Idén egy Shakespeare darabon dolgozunk majd kollégámmal, Gyevi-Bíró Eszterrel együtt. Nagyon sok lehetőséget látok benne: olyan játékossága, humora van, ami elősegíti a kreativitást. Azt szeretném, ha játszanánk vele, és hogy milyen előadás, vagy inkább műhelymunka születik belőle az azon is múlik, hogy kikkel fogok dolgozni.

 Nemes Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s