Június

Játékokkal ismereteket gyarapítottunk az állatokról, a természeti jelenségekről. Elsőként körben ültünk a szőnyegen, és az esőerdő zaját varázsoltuk a csoportszobába – fújt a szél a tenyerünk dörzsölésével, taps volt az esőcsepp, a dörgés a láb ütögetése, majd dobogás a földön. Én mutattam a mozdulatokat, azt kellett utánozni. Sajnos kicsit sokat beszéltek,

közben figyelmük elkalandozott. Ezután Esőbotot mutattam a gyerekeknek, ami dél-amerikai törzsi hangszer – esővarázslásra használták. Mindenki kipróbálhatta egyesével – lehetett sokat játszani, hisz pont esett az eső! A testkép gyakorlására (kéz, láb megfelelő időben történő megfelelő használata, mely az iskolaérettség alapfeltétele) testzenés játékot mutattam. 1-1 képen külön lehetett látni egy kezet, egy lábat és egy szájat. Az aktuális kép szerint, amit mutattam, kellett zajt csapni. A képeket egyre gyorsabban váltogattam. De mindvégig nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Az állatok megismerését jól segíti készítésük – az asztaloknál zsenília szál összehajtásával, és 2 origami négyzetlap legyezős meghajtásával össze lehetett a 2 lapot szorítani lepkévé. Az önálló munka, a precíz hajtogatás gyakorlása méltó feladatnak bizonyult. A foglalkozás végén dallal reptettük a pillangókat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s