Nemcsak a Lepkegyűjtő Produkció által, Horgas Ádám rendezésében bemutatott Pillanatfelvétel című darabban teljesít remekül a szerepre beugrósként érkező Kurta Niké, hanem egy ideje egyre mélyebbre ásta magát a színházi nevelés területén is. Az egyetemista évekről, a résztvevői nevelési előadás lényegéről, valamint a Horgassal való közös munkáról beszélgettünk a Jurányi Kávézó teraszán.
Talán érdemes a legnyilvánvalóbb kérdéssel indítanom: hogyan keveredtél a színészi pályára? Mi vonzott benne?
Hamar rájöttem gyerekkoromban arra, hogy ha hülyét csinálok magamból, azzal szórakoztatom a körülöttem levőket. Emberként és színészként egyaránt nagyon jól érzem magam az állandó szerepkeresésben, a szerepkeresés lehetőségében. Ezenkívül sokkal magabiztosabbnak érzem magam, több önbizalmam van, ha játszhatok. Ha játékban lehetek. És ez most nemcsak a színházra, hanem minden másfajta játékra is vonatkozik, például a teniszezésre. Ha tudom, milyen az a szerep, amiben alakítanom kell, sokkal szabadabb, sőt, felszabadultabb vagyok.
Első egyetemi évedet a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán, vagyis a kaposvári színművészetin töltötted, ahonnan aztán feljöttél Budapestre, és felvételt nyertél az SZFE-re, méghozzá Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor osztályába. Miért váltottál? Nem voltál elégedett a kaposvári képzéssel?
De, nagyon szerettem. Mindenki azt mondta, hogy Zsótér és Zsámbéki a magyar színháztörténet alfája és omegája. Érdekelt nagyon, hogy ők milyenek is lehetnek valójában, no meg vonzott a kihívás is. Arra gondoltam: miért ne próbálnám meg?! Ám be kell vallanom, hogy akkor nem gondoltam végig ezt a lépést. Nem gondoltam végig azt, hogy ha felvesznek Budapesten, akkor Kaposvárt ott kell hagynom – bármennyire furcsán is hangzik. Egyik esemény követte a másikat, és egyszer csak már az SZFE hallgatója voltam.
A budapesti felvételin számítottak a korábbi évben szerzett tapasztalataid?
Persze. Ugyanakkor nem éreztem óriási tétjét… Szerettem Kaposvárra járni, ha nem sikerült volna bekerülnöm, tudtam, van hova visszatérnem.
Milyen volt a ˝híres Zsótér” osztályába járni?
Érdekes kérdés… Ő egy életre való csomagot ad. Óriási tudása van, nemcsak lexikális értelemben. Széleskörűen látja és értelmezi a világot maga körül, és nagyon pontosan tud az emberekhez szólni. Minden mondatának súlya van. Éppen ezért egy-kettőt mind a mai napig magamban hordozok. Az egyiken például pont a napokban gondolkoztam el, pedig körülbelül négy évvel ezelőtt hangzott el. Én általában nagyon sokat mosolygok, ezért ő akkor mindig azt mondta, nekem bohócfejem van. Aztán nemrég jöttem rá, hogy én, ha az életben kínos szituációba keveredem vagy valamilyen szomorúság ér, akkor is nevetek vagy mosolygok. Lehet, hogy igaza volt? Akkoriban nem gondoltam így. Sajnos, amióta kikerültem az egyetemről, nem volt alkalmam vele együtt dolgozni, de remélem, ez a jövőben változni fog.
Sokféle műfajban megmutatkoztál, amióta végeztél a Színműn: játszottál filmben (pl. Terápia sorozat, 2012; Kút, 2016) és színházi nevelési előadásban (A megtorlás napja, 2017, rend.: Varsányi Péter) egyaránt. Ezek műfajok illetve szerepek ,,megtaláltak” téged vagy azért te is kerested ezeket?
A színházi munkáim megtaláltak. Szerintem az embert olyan dolgok találják meg, amelyekre készen áll. Nem arról van szó, hogy ezeknek a szerepeknek sorsszerűen elém kellett jönniük, de hál´Istennek mindig szerencsés feladatokat kaptam. A színházi nevelés esetében nagyobb részem van, azt már én fedeztem fel magamnak. Nagyon fontos részévé vált az életemnek, és szeretném, ha a jövőben még inkább az lenne. Augusztus végén be is adtunk egy, a kolléganőmmel közösen írt drámát a Kerekasztal Nevelési Központ pályázatára. Valamiért most arrafelé sodródom, hogy ennek a pályának a kevésbé kiszolgáltatott szeletét is feltérképezzem. Ennél a műfajnál nem arra kell koncentrálnom, hogy ki gondolkodik bennem, hanem arra, hogy én hogyan vagyok képes gondolkodni magamban és másokban.
Forrás: szintezisonline
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY 