Bach Kata 1990. december 21-én született Kiskunfélegyházán. 1997 és 2005 között a Kodály Zoltán Ének- és Zenetagozatos Általános Iskolában (Dunapataj), 2005-től 2009-ig a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán tanult. 2010-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. A 2014/2015-ös évadban szakmai gyakorlatát a Szputnyik Hajózási Társaság tagjaként töltötte. A 2015/2016-ös évadtól a Vígszínház társulatának tagja.
2005-ben voltál először Összpróbás. Emlékszel még mi volt az, ami miatt jelentkeztél?
B. Kata: Dráma tagozatra jártam, érdekelt, hogy hol tudok még színjátszással foglalkozni.
Két nyaradat töltötted el nálunk. Mi hozott vissza hozzánk?
B. Kata: Nyáron sokkal szabadabban éltem meg ezeket a játékokat, mint évközben a gimiben, és szerettem volna minél több hasonló érdeklődésű kamaszt megismerni.
Emlékszel még, hogy kik voltak a kurzusvezetőid, hogy miket csináltatok?
B. Kata: Először Léner András vezetésével Molnár Ferenc darabokkal foglalkoztunk, a következő évben Máté Gábor, Ascher Tamás és Forgách Péter voltak a kurzusvezetők, ha jól emlékszem, akkor gyakorlatilag bármilyen dolgot lehetett csinálni, bárhol a városban.
Mi a legmeghatározóbb, legkedvesebb élményed a táborokban töltött idődből?
B. Kata: Teknősbékát játszottam a színpad melletti parkban.
2015-ben végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Hegedűs D. Géza osztályában. A diploma után, hogyan jutottál a Vígszínházhoz?
B. Kata: Az utolsó gyakorlati évemben a Szputnyik Hajózási Társaság tagja voltam, ez egy független színházi társulat volt, de sajnos abban az évben megszűnt. A megszűnő társulatból többen leszerződtünk a Víghez.
A táborok után összesodort valakivel az élet, akit nálunk ismertél meg?
B. Kata: Azok közül, akiket több mint tíz éve az Összpróba táborban megismertem, mára ketten is a kollégáim a Vígszínházban, Zoltán Áron és Szilágyi Csenge.
Hogyan telnek most a mindennapjai?
B. Kata: A Vígszínházban sok feladatot kapok, más helyeken is játszom Budapesten, szóval dolgosan telnek.
Üzensz valamit az Összpróbának a szülinapja alkalmából?
B. Kata: További felhőtlen nyári kalandokat kívánok!
Nagyon szépen köszönjük Kata, hogy időt szakítottál egy kis nosztalgiázásra velünk. További sikerekben és boldogságban gazdag mindennapokat kívánunk neked!