Töltsd velünk a nyarad legizgalmasabb napjait, légy egy kreatív csapat tagja és alkossatok együtt!

Az Összpróba Tábor 2017-ben is Balatonbogláron vár, ahol színjátszást, táncot, zenét tanulhatsz és a filmezés világával is megismerkedhetsz!

Az ifjúsági tábor a 12 és 18 év közöttieket, a felnőtt tábor a 18 éven felülieket várja életre szóló élményekkel, új barátságokkal, izgalmas kihívásokkal.

A felnőtt tábor kurzusvezetője Szász János (Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, a Színház- és Filmművészet Egyetem tanára, érdemes és kiváló művész)Az ifjúsági tábor tanárai, Baranyai Balázs táncművész, a Rijekai Nemzeti Színház balett-tagozatának igazgatója, Fehér Balázs Benő rendező, színművész, Király Dániel, a Vígszínház színművésze, Rozs Tamás zeneszerző, zeneterapeuta és K. Kovács Ákos operatőr mellett számos meglepetésvendéggel is találkozhattok.  Ráadásul pályázhatsz az ingyenes vagy kedvezményes részvételre!

Összpróba Felnőtt Tábor időpontja: 2017. július 21. – 27. / Itt jelentkezhetsz

Összpróba Ifjúsági Tábor időpontja: 2017.július 27.  – augusztus 3. / Itt jelentkezhetsz

„Az Összpróba Tábor mindamellett, hogy életem első igazi “próbaélményeit” nyújtotta, a legnagyobb csoportos szórakozások SZÍNhelye is volt. Először kaptam képet arról, hogyan is működhet egy színház, és hát azóta ebben élek. Ott kezdődött minden.”SZILÁGYI CSENGE, a Vígszínház Junior Prima díjas színművésze, az Összpróba Alapítvány 2017-es nagykövete

 „Az Összpróba 13 éve az életem része. Táborozóként kezdtem, nevelőtanérként majd kurzusvezetőként folytattam, mára pedig az alapítvány elnöke vagyok. A fél életem benne van ezekben az években, a táboroknak köszönhetően ismertem meg számos olyan fiatalt, akik mára elismert színházi szakemberek. Gyere Te is, lehet, hogy életed egyik legmeghatározóbb élménye lesz!” MOLNÁR KARESZ, az Összpróba Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Vígszínház sajtófőnöke

 „Az Összpróba Tábort azoknak a gyerekeknek ajánlom, akiket érdekel a színház, de félnek attól, hogy hogyan teljesítenek majd. Itt bátran kipróbálhatják magukat és kibontakozhatnak.” STOHL REBEKA Összpróba táborozó

„Nem muszáj később színházzal foglalkoznod, remek önismereti napok ezek. Megismerhetjük a bennünk rejlő lehetőségeket és saját korlátainkat.” KEREKES ÁRON Összpróba táborozó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s