2011. szeptember 3-án az Örkény Színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel köszönti az új évadot a Madách téren.
Ezen a napon kiürítik a máskor kocsikkal zsúfolt parkolót és járdákat, növényekkel díszítik fel őket. A környék vendéglői kiköltöznek a térre, ahol az asztalok és székek mellett egy nagyobb és egy kisebb színpad is felállításra kerül. A programok reggel tíz és este 10 óra között folyamatosan zajlanak, nemcsak az említett két színpadon, de a tér egész területén, valamint a színház előcsarnokában is. A rendezvényen az Örkény Színház munkájáról, a jövő évad részleteiről is tájékoztatást kapnak az érdeklődők. A kezdeményezés és a programsorozat a VII. kerületi Önkormányzat partneri együttműködésével jön létre.
Tervezett programok:
Kolompos koncert gyermekeknek és felnőtteknek
A Tintaló társulat produkciói gyermekeknek és felnőtteknek
Huzella Péter koncertje gyermekeknek és felnőtteknek
A Legenda egyesület játszóháza gyermekeknek
Fotókiállítás az Örkény Színház aulájában
Hofi Géza lábnyomának avatása
Honfoglaló vetélkedő a színházról
Olvasó liget
Az Örkény Színház zenés évadajánlója
Alkalmi Szerte nézet(t): az Örkény Színház társulatának egyszeri műsora VII. kerületben élt vagy élő szerzők műveiből, Petőfitől Karinthyn és Füst Milánon át Örkényig és Janikovszky Éváig, Kacsóh Pongráctól Presser Gáborig.
Komolyzenei mini koncert, díszvendég Kocsis Zoltán, aki téren a Liszt év apropóján zongorázik majd
A Harmonia Garden koncertje
A Hoppart társulat koncertje
Für Anikó koncert
Cím: Budapest VII. kerület Madách tér
További információ: www.orkenykert.hu