SZÓRÓL SZÓRA – DOKUMENTUMSZÍNHÁZI ELŐADÁS A ROMÁK ELLENI TÁMADÁSOKRÓL

A PanoDráma 2008-2009-es romatámadásokról készült dokumentumszínházi előadásának premierje 2011. március 10-12. között  megtekinthető a  Trafó – Kortárs Művészetek Házában.  Az előadásról interjú itt olvasható.

A Szóról szóra a magyarországi 2008-2009-es, romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakcióit és felelősségét a mai hazai légkör kialakításában.

A tavalyi Jelinekkkel a rasszizmus ellen című háromnapos rendezvénye, majd az első hazai Elfriede Jelinek-produkció, a burgenlandi rasszista romagyilkosságokról szóló Kézimunka bemutatója után a PanoDráma elérkezett társadalompolitikai projektsorozatának negyedik állomásához. A Szóról szóracímű dokumentumszínházi előadás az első olyan színházi feldolgozása a témának, amely szó szerinti tolmácsolásban idézi a megszólalókat, az interjúk során megkérdezetteket.

Az előadásban elhangzó szövegek a verbatim („szó szerinti”) munka elveinek megfelelően eredeti anyagok, melyek hosszát és sorrendjét az alkotók határozzák meg anélkül, hogy a szövegeket a legcsekélyebb mértékben is stilizálnák vagy átírnák. A produkció egy nemzetközi csapat közösségi munkájával készül, melyben elsősorban színészek, dramaturgok és drámaírók alakítják a végső produkció formáját. Michael Bhim és Mihaela Michailov hazájuk legismertebb fiatal drámaírói közé tartoznak, fő profiljuk a dokumentarista színház, ahogyDavid Schwartz és Schermann Márta rendezőknek is. A hazánkban is már többször megfordult Rimini Protokoll vezető dramaturgja, Sebastian Brünger egyhetes workshopot tartott a kreatív csapatnak, megismertetve velük saját módszerük alapjait, és emellett metodológiai tanácsokkal, intenzív visszajelzésekkel segítette a munkafolyamatot.

A több mint 60 órányi anyagból összeválogatatott idézetek szó szerinti tolmácsolásban kerülnek „színre”. A túlélőkkel, hozzátartozókkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőivel és polgármesterekkel készített szöveges interjúk mellett filmes dokumentumok, a közszereplők publikus megnyilvánulásai és a médiában megjelent kommentárok segítenek rekonstruálni a történteket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s